Az Állami Számvevőszék újabb 5 önkormányzat befektetési döntéseit és a hozzájuk kapcsolódó belső kontrollrendszert vizsgálta meg. Dunakeszi sok kritikát kapott. A város jegyzője a képviselő-testület előtt magyarázta a bizonyítványt.

onkormanyzattabla

A számvevőszék 2014 januárjától 2015. április 30-áig terjedő időszakra vonatkozóan értékelte az önkormányzatok belső kontrollrendszerének kialakítását, továbbá azt, hogy egyes elemeinek működtetése biztosította-e a közpénzfelhasználás szabályosságát. Megállapításuk szerint Dunakesziben a befektetésekkel kapcsolatos hatáskörök ellentmondásos szabályozása miatt nem volt biztosított a döntéshozó elszámoltathatósága. A vizsgálat úgy látta, hogy Dunakeszin a befektetési döntések előkészítésekor nem mérték fel a kockázatokat, nem tervezték meg, hogy hol és milyen beavatkozások szükségesek a káros következmények elkerülése érdekében, így nem tettek meg mindent a befektetett közvagyon biztonságos megőrzéséért.

A jelentés szóba került a képviselő-testület csütörtöki ülésén. Az ellenzék hozta fel a témát. Radnóti Henrik DK-s képviselő “elég súlyos” megállapításokról beszélt és felvetette a polgármester felelősségét is.

Mielőtt nemzethalált kiáltanánk nézzük a tényeket – kezdte Molnár György jegyző  részletes válaszát. Azt is hozzátette, hogy tudja, az ellenőrzés megállapításai ellen nem lehet fellebbezni miután észrevételeiket nem fogadta el a számvevőszék. Dunakeszi jegyző mindazonáltal furcsának találta, hogy az ÁSZ észrevételeket nem fogadta el.

Íme a kérdéses pontok Molnár György tálalásában:

  • Nem tudja, hogy mire gondoltak az ÁSZ-ellenőrök akkor, amikor összeférhetetlennek találták az utalványozó és ellenjegyző személyét. Molnár György és Molnár Petra (utalványozó) között ugyanis semmilyen rokoni vagy más kapcsolat nincs. Csupán névazonosság.
  • Az ÁSZ szerint nem voltak beazonosíthatók az aláírások. Molnár György rendőri múltjára is utalva arról beszélt, hogy ezt csak írásszakértő állapíthatja meg, nem egy közgazdász. Arról már nem is beszélve, hogy 200 aláírás ránézésre simán különbözhet.
  • A rendeletek nyilvántartására tett megjegyzést sem érti Dunkeszi jegyzője.Szerinte az ÁSZ nincs tisztában azzal, hogy az időben egymás után következő rendeletek felülírják egymást és ezt itt nem vették figyelembe.

 

Radnóti Henrik mindenesetre arra emlékeztetett az ülésen, hogy korábban is volt ilyen jelentés és akkor az észrevételek egy részét elfogadták. Ha most is ezt történhetett volna, ha jogosak lettek volna az észrevételek.

A vita során Dióssi Csaba polgármester annyit jegyzett meg, hogy semmilyen közpénz nem veszett el (szemben Fóttal, ahol egy milliárdnak bottal üthetik a nyomát), hiszen a város állampapírban tartotta a pénzét, így azon szolid kamatnyeresége is keletkezett.

Mindenesetre a számvevőszéki előírások miatt a jelentéssel foglalkozni kell és meg kell tenni a szükséges lépéseket. Erre januárban kerül majd sor, és akkor a képviselők ismét megcsillanthatják befektetői, jogászi és persze politikai képességeiket.

Előző cikkÚj fenntartója lesz a MÁV-ovinak
Következő cikkIdén sem maradt el a milliós jótékonykodás