Dr. Gyombolainé Kindler Edit minden sejtjével Dunakeszihez kötődik. Nagyszülei a Duna menti várost választották lakóhelyüknek, amihez mindig hűségesek és odaadóak voltak. A zenetanár, karvezető Dr. Gyombolainé Kindler Edit kórusai irányításával a város jelentős eseményein vesz részt a mai napig. Számára Dunakeszi nemcsak az élhető, szerethető várost jelenti, hanem az a hely, amiért szívesen dolgozik, hogy a benne élők még boldogabban éljenek.

Mikor került a családja Dunakeszire?

A trianoni nagyszüleim pont száz évvel ezelőtt, 1920-ban költöztek ide. Felvidékről érkeztek a városba, mert egyik napról a másikra hirtelen csehekké kellett volna válniuk. Nagypapám a pénzügyminisztériumba került, ott kapott állást. Nagyszüleimnek kalandos úton sikerült megvásárolni az alagi házat, a Rákóczi úton éltek, ahol édesanyám született. Én is ott nőttem fel, a Banktelepen. Gyerekként nagyon sokat játszottunk az utcán, akkor még kevés kerítés választotta el a házakat. Jó volt a gyermekkort ott tölteni.

Miért pont Dunakeszit választották a nagyszülei?

Száz évvel ezelőtt még reklámozták Alagot a jó a vize és a jó levegője miatt. Tulajdonképpen ma is sokan ezért költöznek ide, illetve nagy vonzerő, hogy nagyon közel van Budapest. A nagypapám vonattal járt be dolgozni a fővárosba, ez nem jelentett távolságot. Kedvező fekvésű város, nem véletlenül mondják a Dunakanyar kapujának. Szép itt a Duna, ha kirándulni akarunk, minden közel van, de nagyon jó Pest közelsége is a munkalehetőségek miatt. 

A nagyszülei tudtak magukkal hozni saját bútorokat? 

Külön engedéllyel sikerült elszállítaniuk néhány bútort, amit nagypapám a saját szülői házából hozott magával, és mi azóta is őrizzük őket, a gyerekeink pedig majd öröklik ezeket a családi értékeket. 

A nagyszülők mennyire vettek részt a város közéletében?

Csöndes emberek voltak, de a nagypapám magas pozíciót töltött be az OTI-ban, az Országos Társadalombiztosítási Intézetnek volt a főigazgatója. A nagymamám otthon volt, ő a család hátterét igazgatta. Akkor ez volt a szokás. A szüleim is ezt a mintát vitték tovább. Apukám tudós-professzor lett, anyukám pedig a csendes háttérországot biztosította. 

A gyerekei Dunakeszin élnek? 

Negyvenegy éve vagyunk házasok a férjemmel. Itt telepedtünk le mi is, a Tábor úti beépítés első lakói között voltunk, ami elég nagy körzete lett Dunakeszinek. Öt gyerekünk van, akik közül hárman itt, a városban élnek.

Együtt a család

Ön az első a családban, aki Dunakeszi társadalmi életében szerepet vállalt?

Nem egészen. Édesapám egyetemi és nemzetközi közgazdászi munkája mellett az első dunakeszi önkormányzatnak is tagja volt, később díszpolgári címet is kapott, mert önzetlenül és tevékenyen próbált mindig segíteni, részt venni a város életében. Dunakeszi fejlesztési tervének kidolgozásában is aktívan dolgozott. Közéleti szerepet töltött be. Azt hiszem, én is ilyen aktív természetű voltam és vagyok a mai napig is.

Négy évvel ezelőtt közművelődési díjat kapott a város vezetésétől. Váratlanul érte Önt ez az elismerés? 

Teljesen váratlanul. Értékelte, összefoglalta az eddigi tevékenységemet ez a díj. Végzettségem szerint magyar szakos és zenetanár vagyok, később a Zeneakadémián karnagyi diplomát szereztem és Dunakeszi kulturális életében próbáltam mindig tevékeny lenni. Jólesett megélni, hogy kórusvezetőként sokszor hívtak, ha alakult egy zenei együttes. Ezek mind önkéntes munkák voltak, amellyel örömet szereztem azoknak, akik énekeltek, s remélhetőleg azoknak is, akik hallgatták a közös éneklést. A  millenniumnak, majd Dunakeszi 750 éves jubileumának megünneplésében is nagyszerű érzés volt részt venni, segíteni a szervezésben. Ezeknek a programoknak a megrendezésében legalább tudtam kamatoztatni  művészeti menedzseri diplomámat is. A zenének közösségteremtő hatása van. Kórusvezetőként sok zenei eseményen vettem részt a városban. Azt szoktam mondani, hogy egy kórusvezető sosem érzi azt, hogy egy díj csak az ő tevékenységének az elismerése, mert rengeteg embernek a közös munkája van benne.  

A pedagógusi munkája mellett az ökumenikus kórust is vezeti. Másra is van még ideje?

Két év múlva nyugdíjba megyek, a zeneiskola tanáraként fejezem be  pedagógusi pályámat. A járvány miatt minden kórusélet meghalt, ezért ezeket a közösségeket nehezebb összetartani. Az ökumenikus kórust majdnem húsz évvel ezelőtt alapítottam, amire nagyon büszke vagyok, mert sikerült nagyon sok jótékonysági ügy mögé állnunk. A város életében jelentős, hogy létrejött a Szent Erzsébet Katolikus Óvoda, aminek az egyik kezdeményezői, másrészt támogatói voltunk, szervezői annak a rengeteg jótékonykodásnak, aminek keretében több millió forint gyűlt össze az óvoda építéséhez. A Szent Mihály-templom új orgonájának építésére (az új orgona idén 10 éves) nagyon kedves projektként emlékezem. Építésének ötletgazdája, 2003-tól pedig hét éven át egyházi megbízottként a művészeti vezetője voltam. Egy orgona soha nem tíz évig, hanem minimum százötven-kétszáz esztendőig szolgál. Az, hogy Dunakeszinek lett egy ilyen hangversenyorgonája, csodálatos dolog, hiszen a templomi zene kiszolgálásán kívül magasabb szintre emeli a városban a zenei lehetőségeket. Nagy büszkeség és rendkívül jó érzés volt ebben a sikeres munkában részt venni, hiszen a templomi kezdeményezés egy nagyobb összefogássá vált a városban, aminek az eredménye is meglett. Egy ilyen nagy volumenű beruházás sok energiát igényelt. 

Mit jelent önnek Dunakeszi?

Száz szavas mozaik szabadversemben megírtam, hogy mit jelent számomra a város.

Trianoni Nagymama és Nagyapa érkezik… a legjobb…
lányuk Edit, hűséges és tiszta lelkű anyám,
konzervgyári szerelem Jóskával, aki tudós-professzor apám, a leg….
bölcsőm,
gyártelepi iskola, banktelepi ipiapacs, zeneiskola, alagi gimnázium, régészkedés az Avar-árokban,
versmondás, zongora, szabad szellemi szárnyalás,
esküvő Szent Mihály oltalmában, férj, a legodaadóbb,
diplomás tanár az alma materekben,
öt gyerek a fészekben,
kórusok oviban, iskolákban, templomokban, orgonaépítés,
igaz és hamis emberek,
megbecsültség és rágalom, itt élned kell…. tovább, tovább, tovább….
derű, mosoly, mert erre igazítottak őseid és hited,
örökséged a folytatás, ölel a család, felnőtt gyerekek, szép beszédű tanítványok, arany szívű unokák,
itt élned s halnod kell……

Ebben a versben összefoglaltam, hogy minden Dunakeszihez köt. A gyerekkorom, az őseim, az összes öröm vagy bánat. Azok a tevékenységek, melyeknek a gyümölcseit jó volt látni, megélni, megtapasztalni. Szerintem ez nagyon élhető város. Nagyokat szoktunk sétálni a férjemmel, biciklizni, és még mindig vannak olyan helyek, amiket most fedezünk fel a járvány idején.

Mi volt a legutóbbi ilyen felfedezés?

Elmentünk a Duna-part egyik végéből a másikba bringával kis ösvényeken, amelyeken még nem bicikliztem. A mezőn át jártuk be a területet, s annyi szépet láttunk útközben. Más látószögből néztük a Dunát, a várost. Nagyon jó érzéssel tölt el az, hogy ahol gyökeret eresztettek az őseim, ugyanott a gyerekeim is jól érzik magukat. A legfiatalabb fiam is itt akar családot alapítani. Nekünk Dunakeszi nagyon jó élettér. Mi azok az emberek vagyunk, akik nemcsak kiélvezik Dunakeszi adottságait, hanem megpróbálunk tenni is hozzá, mert ezt láttuk az elődeinktől, és úgy gondoljuk, hogy ez kötelességünk is. Büszkeség az is, hogy fiaim írták Dunakeszi dalát, karnagy fiam pedig megalapította Dunakeszi kórusát, a Városi Vegyeskart.

Milyen tervei vannak a jövőt illetően?

Az egyre bővülő családi feladatok mellett arra gondoltam, hogy szívesen vezetnék időseknek egy zeneterápiás foglalkozást, mert ilyen nincs a városban. Van jóga, vannak táncfoglalkozások, de ehhez hasonló nincs. Egy ilyen foglalkozás keretében beszélhetünk egy-egy zenemű szépségéről, felépítéséről, de hozzá lehet kapcsolni alapjátékokat, amiket idősebbek is meg tudnak tanulni, nagyszerű feltöltődési lehetőség lehetne. Ezen gondolkodom már egy jó ideje, ennek a megvalósításán. Valószínű, hogy az ökumenében továbbra is lesz feladat, hogy a felekezetek közötti összefogást és a közösségteremtést erősítsük.