Vannak emberek, akik, ha idejük, lehetőségük engedi, lehet rájuk számítani, valóságos, megrögzött jó emberek. És ezek között bizony akad olyan is, aki mindezt hivatásának választotta. Azt, hogy a legelesettebbeken segítenek. Ők többek között a szociális munkások. Ismerjék meg Tápai Leventét, akit nemrég megkapta “Az Év Szociális Munkása” elismerést. Interjú.
– Úgy hallottuk, nemrég egy rangos elismerést kapott. Mit csinál az “Év szociális munkása”?
– Teljes meglepetés volt számomra a díj, annyit mondtak, a világnap alkalmából ellátogat hozzánk a polgármester, ezért menjünk fel egy emeleti irodába. Ekkor nagyon szép beszédek hangzottak el Dióssi Csaba Polgármester úr és Szabóné Ónodi Valéria igazgató asszony részéről, mely a mi munkánk szépségéről és nehézségeiről szólt. Majd egyszer csak mondták, hogy a jeles nap alkalmából díjat is osztanak, és elhangzott a nevem. Annyira meglepett, nem is tudtam felkészülni beszéddel az eseményre. Viszont a rögtönzött beszédemben elhangzottakat mai napig tartom: ezt a díjat ugyan nekem adták át, ám valójában a DÓHSZK Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársai együtt kapták. Hiszen itt csapatmunka folyik, összedolgozunk egymással. Nagyon kedvelem a focit, ezért most is szívesen használnám a játékból merített hasonlatot. Úgy érzem, én most egy középpályás vagyok és adom a labdákat, sokat futok a pályán, de a futball csapatjáték, kell hozzá kapus, csatár, belső védő, szélső és egy jó edző is. Tehát örülök a díjnak, óriási megtiszteltetésnek tartom, hogy én vehettem át, azonban fontos tudni: ez a díj az egész intézményé, az itt dolgozó kollégáké valójában.
– Jól tudjuk, az eredeti végzettsége nem is szociális munkás?
– Igen, eredetileg Károli Gáspár Református Egyetem jogi karára jártam, így valójában jogász az eredeti végzettségem. Azonban, amióta erre a pályára kerültem, elvégeztem a Pázmány Péter Katolikus Egyetem szociális menedzser szakát is.
-Most biztosan sokan felkapják a fejüket: az ügyvédé jól fizető szakma, míg a szociális szféra legendásan anyagilag kevéssé megbecsült terület. Mi vezérelte abban, hogy váltson?
– Dolgoztam a szakmámban egy rövid ideig, egy ügyvéd mellett helyezkedtem el. Azonban egyszerűen nem éreztem a magaménak. Mikor váltottam, tisztán éreztem, most a jó oldalon állok. Itt a helyem. És mai napig mindennap érzem, hogy jól döntöttem.
Óriási azt érezni, hogy sikerül jobbá tenni a világot,
vagy ha nem használunk nagy szavakat, csak legalább egy kicsit könnyíteni egy-egy nehéz helyzetbe került ember életén, egy kicsit elviselhetőbbé tenni egy rettenetes élethelyzetet. Ezt a csodálatos érzést más szakmában ennyire közelről nem feltétlenül élheti át akár naponta az ember.
– Azért azoknak, akiket vonz a szociális pálya, az, hogy a rászorulókon segítsen, gyakorta kiderül, történt korábban olyan nehézség a magánéletükben, ami miatt érzékenyebbé válnak az elesettek iránt. Tévedünk ebben?
– Nem. Valóban ez történt legalábbis az esetemben. 14 éves voltam, amikor egy autóbaleset következtében elvesztettem az édesapámat. Attól a pillanattól minden megváltozott az életünkben. Édesanyám egyedül nevelt fel. Majd 2009-ben ő is elhunyt, gyakorlatilag árva lettem. Nyilván ezek az életesemények érzékenyebbé tettek, viszont emiatt is lehet, hogy az ügyfeleim felé nagyobb empátiával tudok közelíteni. Amikor egy nehéz sorsú gyermekkel találkozom, tudom, mi mindenen mehet keresztül. Bízom benne, hogy minden nehézség, amit átéltem, segít abban, hogy jobban végezzem a munkámat.
– Mit szeret a legjobban a hívatásában?
– Azt érzem, a jó oldalon állok, hogy tudok segíteni. Egy kollégámtól azt tanultam, hogy a szociális munkás munkaeszköze a saját személyisége, ezt kell használnia nap, mint nap a családgondozás során. Még a jogi végzettségem is tudom hasznosítani, hiszen számtalan jogi ügyben érintettek az ügyfeleim. Az imént például az egyikőjük amiatt jött be, mert a lakását végrehajtók el akarják vinni. Megnyugtattam, gyorsan átvettük, ebben az esetben milyen lépéseket tehet, hogy ne veszítse el a feje fölül az otthonát, vagy ha esetleg ilyenre sor kerülne, akkor is minél jobb feltételekkel kerüljön ki ebből a nehéz életszituációból. Néha sok munkába telik, amíg az ügyfél megnyílik, bizalmába fogad. Fantasztikus élmény, amikor szeretettel átölel, marasztal, nem akar elengedni egy gyermek, Akármilyen fáradt az ember a nap végén, ebből erőt tud meríteni.
– Ha már a kezdeti nehézségeknél tartunk: vannak nehéz pillanatai az önök munkájának? Amikor mondjuk atrocitással kell megbirkózniuk, hiszen nemritkán egy kétségbeesett, perifériára került emberrel találkoznak?
-Valóban sokszor találkozunk rosszabb lelkiállapotú emberrel, hiszen a kevéssé szerencsés életfordulatok megviselik az embereket. A gyermekvédelmi intézkedés, törvényszerűen konfliktusokkal, kellemetlen szituációkkal jár, az ügyfelek többsége együttműködő, esetemben nem emlékszem különösebb atrocitásra vagy fenyegetésre. Általában meg tudom értetni magamat az ügyfelekkel, úgy érzem, elfogadnak engem, igyekszek mindenkit türelmesen ész érvekkel meggyőzni. Olyan nem fordult elő, hogy bántalmaztak volna vagy kizavartak volna a lakásból.
– Ez meglepő, hiszen valljuk be, sokszor egy-egy szórakozóhelyen, vagy az utcán keményebb mondatok hangzanak el… Mit gondol, önnek mi a titka, hogy nemhogy durva hangnemmel nem találkozik, de szívesen megnyílnak, a bizalmukba fogadják önt?
-Szerintem érzik, hogy jó szándékkal fordulok feléjük, hogy tényleg segíteni szeretnék nekik, minden erőmmel. Előfordul, hogy krízis esetén, vagy más indokolt esetben munkaidőn túl is dolgozok, sokszor ügyfélnél vagyok családlátogatáson. A másik ok talán, hogy nálam alap: minden ember felé tisztelettel és kedvességgel fordulok. Nem kivételek ez alól az ügyfeleim sem, ugyan úgy beszélek velük, mint bármilyen más emberrel. Mindig arra törekszem, hogy egy segítő, bizalmi viszony alakuljon ki közöttünk, hogy jól tudjunk együtt dolgozni, hogy közösen oldjuk meg a problémáikat.
– Mi a tapasztalata, kik kerülnek elesett élethelyzetbe?
– A helyzet az, és ezt jó lenne, ha mindenki tudatosítaná magában: bárki kerülhet ilyen helyzetbe. Nincs kivétel. Az emberi sorsok néha egyetlen pillanat alatt változnak meg, és vesznek 180 fokos fordulatot. Elég az én esetemre gondolni: édesapámat egyetlen pillanat töredéke alatt veszítettük el azon a tragikus napon, mikor autóbalesetet szenvedett, és abban a pillanatban radikálisan megváltozott az életünk, minden szempontból. És általában a sorsfordító negatív események lavinát képesek előidézni, nem egy ilyen példa van a praxisunkban. Vegyünk egy embert, aki jó munkaerő, jól is keres, mert megbecsülik. Majd egyszer csak balesetet szenved, megsérül, és olyan szerencsétlenül, hogy soha többé nem épül fel. Ez az ember először csak az egészségét veszíti el, majd elesik a bevételeitől is, így pedig elindul anyagilag is a lejtőn. Veszélybe kerülhet az otthona, a mindennapi megélhetése, az önértékelése. Az is előfordulhat, hogy esetleg az idegrendszere rámegy erre a szorongásokkal teli, nehéz élethelyzetre, vagy rákap az alkoholra. Valami olyan történik vele, amit korábban elképzelhetetlennek tartott. És egy-egy szerencsétlen fordulat bárkivel megeshet, nem kivétel ez alól senki sem. A különböző problémák, vagy szaknyelven szólva deprivációk, egymással összefüggnek, egymást feltételezik.
– Az ön szakmája telis-tele van megoldhatatlan élethelyzetekkel. Ezért is szokták mondani, hogy az egyik legnagyobb veszély az úgynevezett kiégettség, amikor már nem tud valaki olyan aktivitással, hatékonysággal segíteni. Nem tart ettől?
– Szerencsére én még nagyon lelkes vagyok, valóban a munkaidőm végeztével is mindig dolgozom, hajt, hogy tudjak segíteni. De tudom, miről van szó, hogy milyen megélni azt, hogy az ember hiába próbál meg mindent, mégsem tud valakin segíteni. Tudja, a kiégettséget még nem, de néha-néha már érzek egyfajta fáradtságot, amit korábban sohasem. De hangsúlyoznám: ez nem kiégettség. Még nem. Az viszont tény: alig vannak olyanok nálunk is, akik több évtizede dolgoznának itt.
– Azért vannak sikerélmények is az önök szakmájában?
– Nos, ebben a szakmákban kétségtelen, inkább a kudarcok vannak, sokszor a megoldhatatlan problémák a jellemzők. De sikeresnek mondom a tavalyi élelmiszeradomány-gyűjtést, amit szerveztünk.
Fontos, hogy az átlag ember átérezze mások problémáit, nehéz anyagi helyzetét
és még fontosabb, hogy legyen lehetősége, alkalma segíteni. Dunakeszin az országos átlagnál sokkal kevesebben élnek mélyszegénységben, de rászorult itt is akad. Karácsony közeledtével talán többet gondolunk egymásra, több felelősséget érzünk egymás iránt.
Siker az, amikor úgy jövök el családlátogatás után, hogy sikerült segítenem, sikerült megoldani egy problémát. Legyen az olyan egyszerű, mint például egy közgyógyellátás igénylése vagy segítség abban, hogy elintézzük egy rászoruló gyermek étkeztetését, vagy akár egy ügyfél elhelyezése valamely munkahelyen, és ez akár a közfoglalkoztatás lehet.
Hihetetlen energiát ad a munkavégzéshez, ha egy gyermek átölel és marasztal,
vagy ha az ügyfél bízik benned, elfogadja a segítséget.
Siker az is, ha megoldom egy gyermek korrepetálását egy önkéntes segítségével, majd sikeresen átmegy a pótvizsgán. Van úgy, hogy a családgondozással sikerül megelőzni a gyermek súlyosabb veszélyeztetettségét és nem kell védelembe venni, vagy kiemelni a családból. Vagy hogy függőséggel küzdő embert sikerül meggyőzni, hogy feküdjön be kórházba. Ez is közös siker, az együttműködés eredménye. Siker az is, hogy az önkéntesekkel számos eredményt sikerült elérni, mint például az interjúszoba felújítása. Az önkénteseink megszerezték az aktív korúak ellátásához való jogosultságot, néhányuknak azóta sikerült munkahelyet találni is.
Hatékony a munkavégzés, ha ügyintézésben nyújtunk segítséget, mint például egy nyomtatvány kitöltése, támogató levél írása, vagy környezettanulmány készítése.
Így az ügyfél hozzájuthat az őt megillető szociális ellátáshoz, mint a rendkívüli települési támogatás, tűzifa támogatás, rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény.
Végezetül visszatérve az adománygyűjtésre: jól tudjuk, az idén is megszervezik ezt az akciót?
– Igen, november 25-27-ig tartós élelmiszereket gyűjtünk a Dunakeszi Tesco áruházban, de megsúgom: az édességnek is nagyon örülnek azok, akiknek kapják majd a csomagokat, hiszen nekik erre nem futná már, sajnos. Az adománygyűjtő napok csodálatosak, szinte tapintani lehet az emberek jóságát, mindenkit jó érzés tölt el. Azokat is áthatja a jó érzés, akik adják az adományt, nekünk, önkénteseknek is felemelő érzés, és az a rengeteg a mosolygós, boldog arc azok között, akik majd megkapják.
