Advent első napján meggyújtották a városháza előtt felállított adventi koszorú első gyertyáját, ráadásul többször is egymás után. Megnyílt az adventi vásár is a főtéren.

adventi várás

Ekkora adventi koszorút aligha lát máshol, hiszen csaknem malomkő nagyságú óriás fogadja azokat idén is, akik kilátogatnak Dunakeszi főterére, illetve a városháza előtti adventi vásárra. Ráadásul vasárnaponként szép hagyományt követve közös gyertyagyújtáson is részt vehetnek az érdeklődők, melynek nem titkolt célja, hogy egy-egy meghitt pillanatra megálljunk, és kiszakadjunk a hétköznapok rohanó világából, elcsendesedjünk, és közösen készüljünk, ráhangolódjunk a közelgő ünnepre.

20140104_235259
Utoljára 4 óra előtt lehetett teljességében megcsodálni a koszorút, később a tömegtől már alig lehetett látni

Engedjenek meg egy kis történeti áttekintést, ám ha csak arra kíváncsiak, miként zajlott ez szűk pátriánkban, bátran ugorják át. Néhány szó az advent történetéről, hagyományáról.

Az adventi koszorú története

A 19. század óta készítenek adventi koszorút. Az ősét még 1839-ben egy német evangélikus lelkész, Johann H. Wichern készítette el. Ő még 23 gyertyát helyezett el felfüggesztett szekérkeréken, melyek közül minden nap eggyel többet gyújtott meg karácsonyig. Ma az adventi koszorú általában egy olyan kör alakú koszorú, melyet négy gyertyával díszítenek – noha egyre jobban terjednek el azok a modern virágkötészeti megoldásokkal kacérkodó kompozíciók, ahol egy tálcán vagy más cseppálló felületen helyezik el a különféle színű gyertyákat, nem is feltétlen kör alakban. Mindenesetre a tradicionális koszorún elhelyezett gyertyák színe lila, mely a katolikus hagyomány szerint a bűnbánat színe, ez alól egy kivétel van, mégpedig a harmadik vasárnap felgyulladó gyertya, mely rózsaszínű, mert ez az öröm színe, a közelgő ünnepet is szimbolizálva. Minden vasárnap meggyújtanak egy gyertyát, minden alkalommal egyel több ég. Minden gyertya jelképez egy fogalmat is: az első a hitet, a második a. reményt, a harmadik az örömöt, a negyedik a szeretetet, míg a világító gyertyák számának növekedése pedig a növekvő fényt szimbolizálja, amelyet Isten Jézusban a várakozónak ad karácsonykor. Az adventi koszorún mind a négy gyertya egyszerre ég az utolsó vasárnapon.

Nagy tömeg gyűlt össze - idejében kell érkeznie annak, aki jól szeretne látni
Nagy tömeg gyűlt össze, idejében kell érkeznie annak, aki jól szeretne látni

Advent első vasárnapján, azaz november 27-én a dunakeszi városháza előtt felállított koszorút délután négykor már óriási tömeg vette körül, akik jó ideig várakoztak a gyertyagyújtásra. Végül megérkezett Chikán Katalin evangélikus lelkésznő és azonnal közös éneklésre kérte az egybegyűlteket. Harmadjára már sokan tartottak vele. A gyerekek csillogó szemekkel csodálták az adventi koszorút és az első gyertyát.

adventi gyertya

Ahogy háromszor énekeltek, úgy a gyertyát is háromszor gyújtották meg a jelenlevők, ugyanis annyira szeles volt az időjárás. Végén még egy biztonsági őrt is bevontak, ő sietett a gyertyához, hogy felébressze a lángját.

óvodások

A ceremónia előtt a János utcai tagóvoda óvodasai adtak rövid műsort. Az este záróprogramjaként Tabáni István tartott rövid koncertet.

adventi vásár

Amennyiben szeretne ebben a felemelő hangulatú eseményen részt venni, akkor látogasson ki vasárnaponként délután 4-kor a városháza előtti térre. Ám szólunk: ha jó helyről szeretné látni az eseményt, érdemes idejében érkeznie!

Előző cikkFőállású jó ember, aki feladta a jogászkodást
Következő cikkHat megszerezhető állás az önkormányzatnál