A DunArt Képzőművészeti Egyesület és a VOKE József Attila Művelődési Központ idei első közös kiállítását Tavaszi nyitány címmel rendezte meg. A közelgő nemzeti ünnep apropóján 48 kiállított művet tekinthet meg a közönség.

Az egyesület 13 éve rendezi meg a kiállításait Dunakeszin

Csoma Attila, a kiállítás védnöke, a VOKE József Attila Művelődési Központ igazgatója köszöntőjében kiemelte, hogy nincs könnyű dolga a képzőművészetnek, hiszen a mai társadalomban akkora a vizuális zűrzavar, hogy nehéz a lényegi mondanivalónak érvényesülnie. “Nehéz annak, aki ma a képzőművészet nyelvén szeretne közölni valamit, hiszen ez a műfaj megköveteli a befogadótól az odafordulást, az odafigyelést és az időt. Pedig érdemes ezekre a művekre és az itt kiállító művészekre odafigyelni, rájuk szánni az időnket.”

“Figyeljünk oda a dunakeszi művészekre”

emelte ki Csoma Attila.
Csoma Attila, a kiállítás védnöke, a VOKE József Attila Művelődési Központ igazgatója köszöntötte a megjelenteket


Peti Sándor, az egyesület elnöke Pablo Picasso gondolataival nyitotta meg az eseményt. “A művészet lemossa a lélekről a mindennapok porát.” A művész kiemelte, hogy nem elég, ha évente egyszer, ezeken a kiállításokon szembesülünk ezzel a gondolattal. “Mindaddig idézni kell ezt, amíg nem tudatosul az emberekben, hogy a művészet az emberek számára olyan, mint egy hosszú délután során megfürödni a tavaszi napfényben. Ezért is találó ez a cím: Tavaszi nyitány.”

Peti Sándor fotóművész, a DunArt Képzőművészeti Egyesület elnöke nyitotta meg a kiállítást

Szót ejtett az egyesület életének kezdetéről. Elmondta, hogy az induláskor sokan nem jósoltak nagy jövőt az egyesületnek, mégis sikerült erre rácáfolni, és a mai napig van létjogosultsága ennek a helyi művészeti közösségnek.

Az eseményen közreműködött Mészáros Tibor hangpásztor és felesége.

Mészáros Tibor hangpásztor előadása a Tavaszi nyitány című kiállításon

A kiállítás megtekinthető március 31-ig a VOKE József Attila Művelődési Központ Magyarság Galéria termében (2120 Dunakeszi, Állomás sétány 17.).

Előző cikkKéri Jácint, a dunakeszi őstehetség meg sem áll a Forma-1-es versenyekig
Következő cikkValaki szétszabdalta a fák törzsét a Duna-parton