Júniusban került a helyére került a tóvárosi csapadékcsatorna utolsó eleme is, tehát egy hónapja működik. Több mint 300 millióba került. Az állami pénz mellett az önkormányzat is beszállt a projektbe.

Szerencsére ünnepi megnyitót mindig az adott beruházás elkészülte után pár héttel szoktak tartani (hja, szervezés), így a tóvárosi csapadékvíz-csatorna az elmúlt napokban már betöltötte feladatát, és jelentős mértékben elvezette a lezúduló esővizet. Az utolsó csődarabot ugyanis június közepén emelték be, ahogy arról akkor beszámoltunk.

Átlagos mélysége 4 méter 20 centis. A műszaki terveket már leadták, az elszámolás augusztusban lesz. Az ünnepélyes átadást arra a helyre tették, ahol amúgy félméteres víz állt egy-egy nagyobb eső után. Ezen elhangzott, hogy egy ilyen beruházás a mindennapi jobb életet segíti. Persze szóba került az is, hogy mindez 380 millióba került, amelyből a város 80 milliót állt.

Dióssi Csaba arról beszélt, hogy a Huszka utcában van a csapadékelvezető végállomása ami nem véletlen. Felidézte, hogy 2010 óta sok önkormányzati pénzt költöttek el a csapadékvíz-elvezetésre. Éppen ezért felhívta az építkezők figyelmét, hogy a kerten belül keletkezett csapadékot a tulajdonosnak kell kezelniük. Óva intett attól is, hogy a csapadékvizet a szennyvízcsatornákra kössék rá.


Sikeres pályázat – Fejlesztjük a Tóváros és Toldi lakóparkok csapadékvíz elvezetését

Korábban a nagy esőzések következtében komoly gondot okozott a Huszka Jenő utca elején a lezúduló víz, több esetben szükségessé vált a szivattyúzás is.

A helyzet orvoslása érdekében az Önkormányzat korábban pályázatot nyújtott be a Pénzügyminisztérium által meghirdetett Települések felszíni csapadékvíz-elvezető létesítményeinek fejlesztése, a települési vízgazdálkodás korszerűsítésének támogatása Pest megye területén című felhívására, amelyet sikeresen el is nyert.

Ennek köszönhetően a Tóváros, valamint Toldi lakóparkok csapadékvíz elvezetési fejlesztéseit valósítjuk meg a tervezett nyomvonalban: Tisza utcai befogadó – Mátyás Király, Kolozsvár, – Széchenyi utca, szerviz út, Kossuth Lajos utca, Eszterházy Pál utca, Huszka Jenő utca, „Oktogon” Név nélküli közterület.

PM_CSAPVÍZGAZD_2018/6-os szerződésszámú projekt 85% állami támogatásból és 15% önkormányzati önrészből valósul meg. A 352,94 millió forintos fejlesztést a Pénzügyminisztérium 300 millió forinttal támogatja.

A beruházás kezdetének tervezett időpontja: 2020. tavasza

Előző cikkProvokáló helyen biciklizett valaki a Megyeri hídon
Következő cikkVáltozik a tömegközlekedés a V4 Air Show idején