Az OMSZ 11.15-én vasárnap szűrőbuszt küld Vácra – írja Facebook-oldalán egy orvos. Bánhidi Péter úgy tudja, hogy a szűrést azok vehetik igénybe TAJ-számuk közlésével, akiknek háziorvosa már elrendelte a vizsgálatát és az még nem történt meg. A szűrőbuszok elindulásáról még pénteken az egészségügyi államtitkár is beszélt.

A vizsgálat során először antigén vizsgálat történik, orrból vett minta, azaz nem PCR-teszt), eredmény 15 percen belül – írja Bánhidi Péter a közösségi oldalán. A helyszín és időpont: 10 és 16 óra között, Vácon a József Attila sétány végén, a tanpályánál, a vár alatt található majd a szűrőbusz.

A szűrésre gyalog vagy saját autóval lehet menni, az autóból pl. ki sem kell szállni.

Szűrőbusz Óbudán

Hogy lesznek ilyen buszok, arról még pénteken az egészségügyi államtitkár is beszélt a III. kerületben. Horváth Ildikó helyszíneket is megjelölt mehetnek. A fővárosban Csepelen a Deák téri parkolóban, Kőbányán az Albertirsai úton, Óbudán a Pók utca Duna felőli végén, illetve a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér I-es termináljának parkolójában várják a szűrésre érkezőket. Ezen kívül szombattól Pest megyében Cegléden és Vácon is munkába állnak a szűrőbuszok.

A Post érdeklődött az OMSZ-nél a buszok pontos “menetrendjéről” amint kapunk választ, frissítjük cikkünket.

Előző cikkMár Dunakeszin szerelik össze az Egyiptomba szállítandó vonatokat
Következő cikkMásfelé járnak a buszok a munkálatok miatt