Szombat délután kézzel fogható volt az a csoda, amit a mese és az élőszavas mesemondás tud – mondta lapunknak Fabók-Tóth Erika. “A Katonadombon szó szerint maga köré gyűjtötte a mese az arra járókat, és a kalandok közös átélésével közösséget formált.”

A Mesék Éjszakája program alkalmából Fabók-Tóth Erika metamorphoses meseterapeuta élőszavas meséi varázsolták el múlt szombaton a gyermekeket a Katonadombon.

A Metamorphoses Meseterápiás Egyesület által megálmodott Mesék Éjszakája programhoz idén Dunakeszi is csatlakozott.

“A réten bújócskázó állatokkal kezdődött a délután, majd a szereplőket életre keltve, közösen összefogva értünk el a Naphoz, végül a mesét hallgatva a képzeletünkben mind átéltük, hogyan rendeződik át egy birodalom a Csillagszemű juhásszal! Mindannyian feltöltődve, vidáman, csillogó szemekkel indultunk útnak. Köszönöm, hogy ott voltatok, hogy együtt élhettük át a mese varázslatát!” – számolt be a meseterapeuta.

Erikától azt is megtudtuk, hogy idén először, de nem utoljára csatakozott  a Mesetűz, és vele Dunakeszi a Mesék Éjszakája országos programsorozathoz. 

Ha valóban lesz jövőre is, mi szólni fogunk akkor is, ahogy most is tettük.

Akinek tetszett, ajánljuk Erika nyári táborát.

Tudnivalók: Június 27-július 1. lesz a Dunakeszi Szent Mihály plébánián. Jelentkezni június 24-ig lehet, elsősorban a 6-8 éves korosztályt várják, azaz, aki most kezdi majd a sulit, azokat az ovis ballagókat is várják 2.osztályig bezárólag.

Részletek ITT

Előző cikkÁtadták a Penta Kft. új lemezműhelyét
Következő cikkIndul az Iskolakezdési adománydoboz akció