Két pályázatot is elnyert Dunakeszi városa az Ovi-Foci pályázaton. Így ősztől két újabb óvodában lehetnek minifocipályák. 

ovifoci_játszóház_átadó2

Hamarosan újabb óvodásoknak nyílik lehetősége arra, hogy a számukra kialakított, multifunkcionális pályán szakszerű sportoktatásban vegyenek részt. Az Ovi-Foci Közhasznú Alapítvány által meghirdetett nyertes pályázatnak köszönhetően az Alagi Tagóvodában és a Gyöngyharmat Tagóvodában kerülnek kialakításra az új sportpályák.

Mindennek nem csupán az a célja, hogy utánpótlást neveljenek, valamint az, hogy a szabadidejüket minőségi, szabadban töltött mozgással, aktívan töltsék a gyermekek, de ebben az életkorban a szakszerű mozgáskultúra fejlesztésének hatására a gyermekek fizikai és szellemi képessége is fejlődik, csakúgy, mint a koordinációs képességük.

ovifoci_piros óvoda2

Szabóné Ónodi Valéria, Dunakeszi Óvodai és Humán Szolgáltató Központ és Könyvtár igazgatója elmondta, a sikeres pályázatnak vélhetően két lényeges oka is volt. Egyrészt a jól előkészített pályázati anyag, másrészt a gondosan kiválasztott helyszínek mind hozzájárultak ahhoz, hogy két pályázatot is megnyert a város.

“Jelenleg is működnek valamilyen formában Ovi-Foci-programok a városban – árulta el Szabóné Ónodi Valéria a kérdésünkre. – Ahol már van Ovi-Foci-pálya, – így az Eszterlánc Óvodában, a Játszóház Tagóvodában, valamint a Piros Tagóvodában, – ott jó helyzetben vannak a gyermekek, illetve a sportnevelés. Ahol még nincs ilyen pálya, onnan egyelőre átjárnak a kisgyermekek egy másik óvodába, vagy tornatermi foglalkozásaik vannak. Nagyon népszerű a program, és a szülők is szívesen fogadják ezt a lehetőséget” – osztotta meg a Dunakeszi Post olvasóival az eddigi tapasztalatokat a programmal kapcsolatban.

ovifoci6

“Fontos megemlíteni, hogy ezek az Ovi-Foci-pályák nem csak a labdarúgás, hanem más csapatjátékok előkészítő mozgásrendszer fejlesztésére is alkalmasak, így a kézilabda, kosárlabda, hogy csak néhány sportot említsünk. Mindemellett a szabad idősávokban az óvodai testnevelési foglakozásokra is tudják használni, továbbá az óvodai napirend szerinti udvari szabad játéktevékenység során is kedvelt játékterület. A körülményeken jelentősen javítani fog, ha elkészül az Alagi Tagóvodában és a Gyöngyharmat Tagóvodában is a pálya – mondta a Dunakeszi Óvodai és Humán Szolgáltató Központ és Könyvtár vezetője.

Előző cikkFebruár 18-án búcsúztatják Botondot
Következő cikkVarga Mihálytól és Tuzson Bencétől kérdezhet