Március elsejétől változik a tarifarendszer az állami közlekedésben, a vármegyebérleten és az országbérleten kívül minden más eddig használt bérletet megszüntetnek – jelentette be az építési és közlekedési miniszter kedden Debrecenben sajtótájékoztatón. Ki utazhat ingyen, és melyik bérlet mire lesz jó? Cikkünkben igyekeztünk összefoglalni a legfontosabb változásokat.

Lázár János kiemelte, hogy új napi kedvezményes jegyet is bevezetnek: a vármegye24 napijegy 999 forintba, a Magyarország24 napijegy 4999 forintba fog kerülni, és korlátlanul felhasználható a MÁV és a Volán összes járatán. Jelezte azt is, hogy az eddigi 65-féle kedvezményből 22 marad meg március 1-jétől. Valamennyi 50 százalékos kedvezményes utazásra jogosít majd. A miniszter újabb ajánlatot tett a fővárosnak. Terveik szerint a Budapest bérlettel lehet majd utazni a Volán- és MÁV-járatokon, amennyiben a vármegye- és az országbérleteket az összes BKK-járaton elfogadják.

Kedvezmények

  • A jövőben az oktatásban és egészségügyben dolgozóknak, illetve a közalkalmazottaknak korlátlan utazást biztosítanak 50 százalékos kedvezménnyel (megszűnik a pecsételős rendszer),
  • a 65 év felettiek mellett a 14 év alattiak is ingyenesen utazhatnak majd,
  • a 14 és 25 év közöttiek pedig 50 százalékos kedvezményt kapnak (ha nem vesznek ország- vagy vármegyebérletet),
  • a 90 százalékos kedvezménykategóriában utazóknak (például nagycsaládosok, fogyatékkal élők) pedig ingyenessé teszik a tömegközlekedést Magyarországon.

Az őszi hónapoktól lehetővé teszik a bankkártyás fizetést az összes sárga Volánbuszon,

ezután a készpénzes fizetést 200 forint adminisztrációs díjjal terhelik majd. Ezzel előnyben részesítenék a bankkártyás fizetést, illetve visszaszorítanák a visszaélések számát.

„Az összes ország- és vármegyebérlet előtti akadályt elhárítjuk: minden járaton korlátozás nélkül (például InterCity) érvényes lesz”

– jelentette be Lázár János. A miniszter szerint a változások nem veszteséget okoznak majd, hanem bevételnövekedést. ”Azt gondolom, hogy amennyiben olcsóbb jegyet adunk el, de sokkal többet – kleine Fische, gute Fische elv alapján –, akkor a közlekedés jobban fog járni.

Az új parkoló az ország legforgalmasabb vasúti megállója mellett (Dunakeszi-Gyártelep), középen egy emeletes KISS motorvonat érkezik. MTI/Máthé Zoltán

Kiváncsian várjuk a fejleményeket, és bizonyára nagyon sok dunakeszi lakos is, hiszen innen rengetegen ingáznak a fővárosba, sőt, még annál is többen. Tavaly arról adtunk hírt, hogy Dunakeszi-Gyártelep az ország legforgalmasabb megállója.

Forrás: MTI

Előző cikkHa ön szerint nem iskolaérett a gyermeke, még néhány napig beadhatja a kérelmet
Következő cikkMutatjuk, melyik időszakban ellenőriznek Dunakeszin a kéményseprők