A múlt hét végére a Dunakeszi Szakorvosi Rendelőintézet is bekapcsolódott a koronavírus elleni védőoltások beadásába. A szakrendelő négy oltóhelyén összesen 1032 embert oltottak be Pfizer vakcinával. A behívásokat a háziorvosok végezték.

Az oltások miatt rendkívül leterhelt háziorvosokat többféle módon igyekszik most segíteni a város. A Dunakeszi Szakorvosi Rendelőintézet vezetője, Dr. Pál Miklós rendelőket és nővéreket bocsátott a rendelkezésükre, az önkormányzat pedig megszervezte, hogy azok az óvodapedagógusok, akik máskülönben szabadságot lennének kénytelenek most kivenni, háziorvosoknak nyújthatnak segítséget az adminisztráció elvégzésében, a telefonhívások lebonyolításában.

A 06 27 542 850-es telefonszámon már egy ideje elérhető COVID19 információs telefonvonal is ezt a célt szolgálja. Azoknak, akik általános tájékoztatást szeretnének kapni, ezt a számot érdemes hívniuk. A vonal másik végén a háziorvosok és a járási hivatal vezetője által felkészített önkormányzati munkatársak fogadják a hívásokat, több százat naponta az ügyfélfogadási időben. Az oltások beadásának pontos idejéről azonban csak azokat tudják ők is érdemben tájékoztatni, akiknek a háziorvosa eljuttatta hozzájuk ezt az információt.

Előző cikkTöbb mint 10 ezer új fertőzött, egy hétig még biztos nem lesz enyhítés
Következő cikkMeghosszabbították a víz világnapjára kiírt rajzpályázatot