Meghalt 213, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 10 759 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu pénteken, kiemelve: eddig 1 477 554 embert oltottak be Magyarországon, közülük 444 451-en már a második adagot is megkapták.

Amikor eléri az átoltottság a 2,5 millió embert, el lehet kezdeni az újraindítást – – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

A kormányfő kiemelte: a jelenleg hatályban lévő korlátozások változatlan formában hétfőtől még egy hétig biztosan fennmaradnak.

Azt mondta, egyszerűbb lett volna két hétről dönteni, de egy héten belül sok minden változhat, ezért hoztak most intézkedést egyelőre egy hétre. Ráadásul a húsvét kockázatos időpont lesz, mert a járvány terjedése összefügg a kontaktusok számával – mutatott rá.

Kiemelte: az oltások számának növelése a legfontosabb védekezési eszköz. Minden héten négyszer-ötször annyi embert oltanak be, mint amennyien megbetegednek – mondta. Hozzátette: gyorsan kell oltani, ehhez pedig vakcina kell.

Közölte: mivel a következő két hónapban 500 ezerrel kevesebb AstraZeneca vakcina érkezik, mint amiről megállapodtak, legalább ennyi keleti vakcinát kell szerezni, hogy tudják tartani az oltási ütemet. Tárgyalnak is erről, és jó esély van rá, hogy a kiesett AstraZeneca vakcinákat kínai és orosz oltóanyaggal tudják pótolni – mondta.