Több ember meghalt és több megsérült, amikor vonat elé hajtott egy kisteherautó Mindszentnél kedden reggel – közölte a rendőrség honlapján. A legújabb információk szerint 5 ember vesztette életét. A korábbi hírek még 7 halottról szóltak.

A baleset valamivel 7 óra előtt történt Mindszent belterületén, a Déli utcai vasúti átjáróban. Egy kisteherautó a sínekre hajtott, ahol a Szentesről Hódmezővásárhelyre tartó motorvonattal ütközött. A vonat az ütközés erejétől kisiklott. A balesetben többen megsérültek és heten a helyszínen meghaltak.

A rendőrök a helyszíni szemle és a műszaki mentés idejére az utat teljes szélességében lezárták. A forgalmat a környező utcákra irányítják.

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint az ütközés következtében a vonat kisiklott és az árokba borult. A balesethez a hódmezővásárhelyi, a szentesi és a szegedi hivatásos, valamint a mindszenti önkéntes tűzoltókat riasztották.

A Mávinform azt közölte a honlapján, hogy a vonaton 22 utas volt, közülük ketten súlyosan, nyolcan könnyebben megsérültek; a teherautó utasai közül többen meghaltak. Hozzátették, hogy a fénysorompó jól működött, a kisteherautó a tilos jelzés ellenére hajtott a vonat elé.

Címlapkép: MTI, Donka Ferenc

Fotókat a mentésről ITT láthatnak.

Előző cikkBoszorkánynak adta ki magát egy gödi nő Dunakeszin, hatalmas pakkal tért haza
Következő cikkKeresőkutyák egy dunakeszi albérletben, a férfi lánya is rábukkant a kábítószerre