1907-ben történt, hogy egy asszony elhitette magáról, hogy ő maga az ördög. Gödi nőről volt szó, de Dunakeszin vert át egy hiszékeny asszonyt. Lába közé seprűt kapott, üvöltött és így rabolt ki egy olyan asszonyt, aki elhitte neki, hogy tényleg ő az ördög. A Budapest Környéke című újság 115 évvel ezelőtt így tudósított egy perről.

„Furfangos cigánnő felett ítélkezett a Pestvidéki Királyi Törvényszék. Virág Karolin gödi téglavető átrándult Dunakeszire, hogy kártyavetéssel, egy kis pénzre tegyen szert. Nem igen kedvezhetett neki a szerencse, mert egy merész dologra szánta el magát” – írja a korabeli lap. Veres István háza előtt meglátott egy seprűt, azt a lába közé kapta, belovagolt a házba, ahol csak a felesége, Veres Istvánné volt egyedül, aki ijedtében mozdulni sem mert. Rémülete csak tovább fokozódott, amikor a seprűs asszony így mutatkozott be: „In vagyok azs erdeg, mingyá szit tiplek, ha nem fogadsz szót!” Majd azzal fenyegette az asszonyt, hogy a sárkányok is jönnek utána, ha nem teszi meg, amit neki parancsol. Ezután leült az asztalhoz, az asszonnyal hozatott magának ételt és nekiállt falatozni – idézi a korabeli újságot a BudaPestkörnyéke.hu.

A kor stílusában részletes leírás következett, bővelkedve a ma már alig használt szavakban, kifejezésekben és persze jelzőkben. A lényeg, hogy Veresné, aki annyira babonás volt, hogy azt hitte, tényleg az ördöggel van dolga, engedelmeskedett és 25 korona értékű ingóságot kötött össze a batyuba.

A korabeli bírósági tudósítás alapján elképesztő, de a rabló annyira biztos volt abban, hogy Veresné az ördögnek tartja őt, hogy még elküldte két deci rumért és szivarért a közeli üzletbe. Veresné babonás félelemmel engedelmeskedett, el is hozta a rumot és a szivart, amit a rabló megivott. Mivel az alkoholtól kissé benyakalt, érezte, hogy a nehéz batyut nem fogja tudni cipelni, ezért újra ráparancsolt Veresnére, hogy vegye a vállára és kövesse őt. A falu végéig mentek, majd átvette a batyut és ismét megfenyegette az asszonyt, hogy ne merjen senkinek sem szólni.

Fortepan.hu/Kölcsey Ferenc Dunakeszi Városi Könyvtár / Petanovits fényképek

Az 1907-es tudósítás szerint Veresné visszament a faluba, majd nagy szomorúan elmesélte az esetet barátnőinek, akik döbbenetes lépésre szánták el magukat. “Ki patkányfarkat kötött a ruhájára, mások macskafarkat hordtak a keblükben, de volt olyan is, aki tehénszőrt csomagol a zsebkendőjébe és azt tartotta magánál” – írta a korabeli lap.

Veresné ezek után még rosszul is lett és egy héttel később elment az orvoshoz, aki azonnal a csendőrséghez fordult és ők elkapták a gödi asszonyt, Virág Karolint, sőt még az összepakolt holmit is megtalálták.

A korabeli bírósági tudósítás szerint a tárgyaláson élénk derültséget keltett Veres Istvánné, még ott is félt a magát ördögnek kiadó asszonytól. A bíróság végül a gödi tolvajt zsarolás és orgazdaság vétségében mondta ki bűnösnek és három hónap fogházra ítélte.

Kiemelt kép: Fortepan.hu/Kölcsey Ferenc Dunakeszi Városi Könyvtár / Petanovits fényképek

Előző cikkLopni, cipőt mentek lopni
Következő cikkSúlyos vasúti tragédia történt, 5 ember meghalt