26.7 C
Dunakeszi
2025. július 7. hétfő

Hírek

Jótékonykodó pártok és más segítség karácsony előtt

Hogyan próbálnak segíteni a rászorultakon Dunakeszin a pártok és az önkormányzat? A Keszi Egyesület és a DK a Casalgrande téren gyűjt, az MSZP december...

A szél miatt késtek a vonatok

Reggel 6 óra előtt Göd és Dunakeszi közötti vasúti szakaszon a szél leszakította a felsővezetéket. Ezért csak egy pályán haladhat a forgalom. Még délután...

Dunakeszi nem bűnös város

Csökkent a regisztrált bűncselekmények száma Dunakeszin az elmúlt 5 évben. Míg 2010-ben 1326, addig 2015-ben 955 bűncselekményt regisztráltak.  Mérséklődött a súlyos bűncselekmények száma is....

Háromszor gyújtották meg az első adventi gyertyát Dunakeszi főterén

Advent első napján meggyújtották a városháza előtt felállított adventi koszorú első gyertyáját, ráadásul többször is egymás után. Megnyílt az adventi vásár is a főtéren. Ekkora...

Főállású jó ember, aki feladta a jogászkodást

Vannak emberek, akik, ha idejük, lehetőségük engedi, lehet rájuk számítani, valóságos, megrögzött jó emberek. És ezek között bizony akad olyan is, aki mindezt hivatásának...

Meghallgatás már volt a Pálya utca ügyében

Nagyon visszafogottan hajlandó fogalmazni a rendőrség a Pálya utcai rongálás ügyében. Annyit mondanak csak, hogy történt már meghallgatás. Nem mondja meg a rendőrség, hogy tanúként...

Halálkereszteződés vagy politikusi túllihegés?

Zebrát szorgalmaz a Kossuth Lajos utca Széchenyi utca kereszteződéséhez a helybeliek egy része. Legalábbis a Facebookon több ilyen bejegyzés olvasható. Egy ellenzéki politikus máris rárepült...

Egy alapítvány miatt bukhat 23 milliót Dunakeszi

Kevés remény van arra, hogy Dunakeszi visszakapja azt a 23 millió forintos támogatást, amelyet a Dunakesziért Mentők Alapítványnak adott évekkel ezelőtt. Egy vizsgálat megállapította,...

Tudja, hány közmunkás dolgozik Dunakeszin?

45 ember dolgozott közmunkásként 2016-ban Dunakeszin. Ez áll a város gazdálkodásáról szóló 5 éves tervben. Számuk 4 év alatt az ötödére csökkent. 2013-ban még 245...

Növelte vagyonát Dunakeszi

37 milliárd forintnál is nagyobb értékű Dunakeszi vagyona. Ez derül ki a a város gazdasági programjából. 2010-ben még 6 milliárddal kisebb volt ez a...

LEGFRISSEBB