Csalás kísérlete miatt jelentette fel az önkormányzat Radnóti Henriket. A Demokratikus Koalíció politikusa nem vett részt a testület július 27-ei ülésén és azt 5 héttel később akarta igazolni.

Korábbi felvétel

Dunakeszi Város Önkormányzatának aljegyzője a képviselő-testület zárt ülésen meghozott szeptember végi határozata alapján feljelentést tett Radnóti Henrik, a Demokratikus Koalíció önkormányzati képviselő ellen – álla a város honlapján olvasható közleményben. Az indoklásban az áll, hogy kisebb értékre elkövetett csalás kísérlete vétség és hamis magánokirat felhasználása vétség megalapozott gyanúja miatt lépett a testület.

Az üggyel kapcsolatban a polgármester a Telekeszi Tv-nek kifejtette véleményét.

[fbvideo link=”https://www.facebook.com/dunakeszipost/videos/1842348269409772/” width=”800″ height=”600″ onlyvideo=”1″]

Az ügy akkor robbant ki, amikor a jobbikos Varga Zoltán Péter a testület zárt ülésén elhangzottakat megírta a Facebook-oldalán és ezt felkapta az országos sajtó. Ezek után nyilatkozta egy Pest megyei DK-s képviselő, hogy szerintük a polgármesteri hivatal Radnóti Henrik szenzitív adataira volt kíváncsi. Az Indexnek azonban ő mondta el elsőként, hogy “a DK-s Radnóti Henriknek egy veleszületett mozgásszervi problémája van. A jobb keze sérült, és meg kellett tanulnia bal kézzel írni, dolgozni. A mozgásszervi problémájától függetlenül azonban rendszeresen sportol, kerékpározik. De tudni kell a problémájáról, hogy egyik percben még 60 km/órával teker, a másik percben nem tudja felemelni a kezét.  A DK-s képviselő vidéken volt, amikor az ülés volt, de annyira zsibbadt a karja, hogy nem mert beülni az autóba. Nem volt hosszú út, de nem merte vállalni”.

Az önkormányzat a közleményében viszont arról ír, hogy “semmilyen szenzitív adatra, így betegségére vonatkozóan sem kért tájékoztatást, csupán arról érdeklődött, állapota akadályozta-e az ülésen való részvételben. Az orvos válaszlevelében jelezte, hogy ezt nem tudja igazolni”.

Közben az Origón fotók is jelentek meg az éppen “betegeskedő” baloldali képviselőről. A fotók erőteljesen arra utalnak, hogy egész napos programról volt szó, hiszen a DK-s politikus még élő közvetítést közreadott a Facebookon. Arról már nem is beszélve, hogy a posztja szövege szerint, lelkesen várta egy ismerősét, aki a fotó készültekor még nem érkezett meg a Tisza-tóhoz, ahol biciklitúra zajlott.

Egyelőre itt tart az ügy, a rendőrségi nyomozás azt egyértelműsítheti, hogy ki sértett szmsz-t, jogszabályt vagy akár törvényt. A politikai nyilatkozatok helyett pedig jöhetnek a tanúvallomások.

 

 

Előző cikkLevelet írt a polgármester a kukacos menzai ebéd miatt
Következő cikkFélelmetes durranásokra ébred hétfő reggel Dunakeszi