Már látszanak az egyik új gimnázium alapjai
Terepszemlét tartott a polgármester az új gimnáziumok építési területén, ahol jelenleg 100 ember dolgozik.
A közösségi médiában számolt be Dióssi Csaba arról, hogy az...
Ne aggódj, valahogy úgy is lesz, széchenyis tanárok élményei Európában
A Dunakeszi Széchenyi István Általános Iskola 2013 óta pályázik Erasmus+ keretében támogatott projektek megvalósítására. A 2020-ban ötödik alkalommal nyert projektünket a pandémia miatt csak...
Huszárok vonultak be Dunakeszire
A Március 15. parkban megkoszorúzták a forradalom emlékművét a Mogyoródi Sándor-huszárok, akik lovaik hátán érkeztek a helyszínre.
Csillogó szemű gyerekek várták a díszes huszárokat Dunakeszin....
A béke és a biztonság mindenek felett
Az itt élő emberek, térségünk lakossága a békét és a biztonságot választotta, nemet mondott a káoszra, az acsarkodásra, és nemet mondott az elvek nélküli...
Időjárás ide vagy oda, a Bagossy-koncertre megtelt a szabadtéri sátor a Katonadombon
Hivatalosan is megnyitották a Katonadombon a város 45. születésnapját ünnepelendő rendezvényt. Az időjárás nem segített, a zuhogó eső miatt csak az igazán elszántak jöttek...
Volt vele gond, de végre elkészült a sportpark a Madách utcánál
Elkészült a Madách utca-Tompa Mihály utca sarkán kialakított fitneszpark, amelyet a VSD fiataljai szabadtéri edzéssel avattak fel.
Hányattatott sorsa volt a Madách utcai fitneszparknak. Úgy...
Feljelentést tett az önkormányzat a felgyújtott szelektívek ügyében
Szinte biztos, hogy nem maradt érdemi felvétel arról a tűzről, amely hétvégén történt a lakótelepen. A régi piac közelében égett le több szelektív kuka....
Az ELMŰ alvállalkozói ma megint nekieshetnek a dunakeszi fáknak
Az áramszolgáltató által megbízott vállalkozó tájékoztatása szerint kedden elkezdődik a 20kV-os középfeszültségű elektromos hálózat körüli fák gallyazása - írja a főkertész.
A védőtávolság miatti gallyazás...
Háromszintes lesz a Nyugati pályaudvar, egy új park is létesül a környéken
Brit építésziroda, a Grimshaw Architects nyerte az új Nyugati pályaudvar tervpályázatát - olvasható Fürjes Balázs Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár szombati Facebook-posztjában.
"Egy 21....
Az EKG és az urológia volt a “sztár” az első dunakeszi szenior szűrőnapon
Nagyjából 300 ember vett részt az első dunakeszi szenior szűrőnapon. Hetekkel korábban lehetett jelentkezni a szakorvosi vizsgálatokra. A szakorvosi rendelő vezetője, Pál Miklós elégedett...