Bár a mai nappal beköszöntött az október, csodás időnk volt. A Post fotósa is kilátogatott a Szent Mihály-napra, hogy elkapjuk a legjobb pillanatokat. Nézze meg a képes összeállításunkat.

A főtéren és a környező utcákban várták a családokat a Szent Mihály-napi forgatagban. 

Népi játszótér várta a gyerekeket

A Városháza belső udvarában helyezték el a kézműves udvart, ahol Szabó József önkormányzati képviselő préselte a szőlőt a gyerekekkel. A gyerekek az általuk készített mustot is megkóstolhatták.

Szabó József önkormányzati képviselő, az esemény házigazdája szőlőt préselt a gyerekekkel

Több tucat árus és programlehetőség várta a vendégeket. 

Honfoglalás kori viseletet is felpróbálhattak a gyerekek

Délelőtt az ünnepi szentmisével kezdődött a program a Szent Mihály-templomban. Szent Mihály nemcsak Dunakeszi első templomának, de egyben a városnak is a védőszentje.

Délelőtt ünnepi szentmisével kezdődött a program

A IV. Béla király tér mindkét végén gyereksarok, a nagy sátor alatt pedig egymást követő előadások voltak.

Gólyalábasok szórakoztatták a nézőket, kicsik és nagyok egyaránt jót mulattak az előadáson

Fergeteges hangulatot csinált a Görömbölő Kompánia és a Hórihorgas Hujákolók, de a délelőtti előadásokra is sokan voltak kíváncsiak.

A gyerekek megvesztek az arcfestésért. Folyamatosan sorállás volt, de szerencsére hamar sorra került mindenki. 

Pókembertől a pillangóig bármik lehettek a gyerekek

Finom gyümölcsborokat, vízibivalykolbászokat, kecskesajtokat is vehettünk a vásárban, de gyönyörű horgolásokkal, kézműves termékekkel is találkoztunk. 

Kézműves árusok prortékáiból is bőven lehetett válogatni

A rendezvény ideje alatt nyílt nappal készült a tér szomszédságában található Dunakeszi Technikai Kiállítás és a Révész István Helytörténeti Gyűjtemény. Utóbbi mint matricapont is működött. A “Gyűjtsd össze Dunakeszit!” albumba lehetett matricákat gyűjteni. 

Nyílt napot tartott a Dunakeszi Technikai Kiállítás is

Bár a szervezők úgy állították össze a programot, hogy a gyermekek délutáni alvását is figyelembe vették, talán a szép időnek volt köszönhető, de szinte folyamatosan tele volt a tér.

Kicsik és nagyok is jót mulattak a programokon

Lehetett kopácsolni, horgászni, ládavasutazni, kosárkörhintázni, és olyan, felnőttek számára is érdekes játékokat kipróbálni, ahol egyszerre kellett ügyesnek, erősnek és pontosnak is lenni.

Ezt a faltörő kos játékot mi sem hagytuk ki

Aki még klasszikus szabadtéri eseményre vágyik, annak ajánljuk a jövő heti Kutyás Pikniket, télen pedig az adventi vásár várja a dunakeszieket.

Előző cikkVégre! Megnyitották a Kossuth-Széchenyi körforgalmat az autósok előtt
Következő cikkÓriási dunakeszi siker cselgáncsban