Nemrég rangos állami kitüntetést vehetett át a Dunakeszin élő Csánki Péter, a General Electric műszaki osztályvezetője. Ugyan elmúlt ár 75 éves, mégis töretlen szenvedéllyel és energiával beszél szakmájáról, életútjáról. Hovatovább mai napig aktívan dolgozik cégénél, immár 60 éve. Merthogy Csánki Péter története a több évtizedes hűség története is. Erről is beszélgetett vele a Dunakeszi Post.

 

A közelmúltban rangos kitüntetést kapott. Milyen apropóból?

Valóban nemrég miniszteri kitüntetéssel is elismerték a pályafutásomat. A nemzetgazdasági miniszter, Varga Mihály adta át személyesen a díjat az október 23-i nemzeti ünnep alkalmából. Mint mondták, így ismerték el a hat évtizeden át nyújtott példamutató szakmai teljesítményemet.

Meglepte az elismerés?

Teljes meglepetésként ért, hogy kitüntetést kapok, nagyon gyorsan történtek az események. Egyszer csak csörgött a telefonom, majd szinte kaphattam is magamra az öltönyömet, hogy rohanjak a Nemzetgazdasági Minisztérium dísztermébe átvenni a díjat.

Mesélne erről a nem mindennapi karrierről?

Még 1957 májusában szerződéses ipari tanulónak jelentkeztem a finommechanikai műszerészképzésre az akkor még Egyesült Izzóba. Lehet mondani, nagy szórás volt, hiszen a jelentkezőknek csupán 60 százalékát vették fel. Akkor azt ígérték: aki kitűnő eredménnyel szakmunkásvizsgát tesz, és a továbbiakban is jól dolgozik, annak lesz jövője a vállaltnál. 1960-ban a legjobb ipari tanuló voltam, kitűnő eredménnyel végeztem, Miniszteri kitüntetéssel szereztem meg a szakmunkás képesítést. Eleinte műszerész szakmunkásként, majd két évre rá már csoportvezetőként dolgoztam az üzemben. Már ekkor is szép sikereket értem el. A szakma ifjú mestere versenyekről 2 arany és 2 ezüst díjat hoztam el. Később az oktatásban is kipróbálhattam magam: a hatvanas évek végén a Puskás Tivadar szakmunkásképző ipari tanulóit képeztem a Vákuum Technikai Gépgyár üzemünkben. 1967-ben gépésztechnikusi oklevelet szereztem a Landler Jenő Gépipari Technikumban. Az Egyesült Izzó Kutatóintézet kutatási főosztályán, melyet későbbiekben Bródy Imre kutatóközponttá kereszteltek, 1969-ben kutató technikusként folytattam pályafutásomat, majd 1971-ben művezetőként, a nyolcvanas évek végén főművezetőként dolgoztam, a kilencvenes évek óta pedig műszaki osztályvezetői pozíciókban tevékenykedem.

Emlékszik még az első munkanapjára?

Hogyne emlékeznék! Nagyon vártam már, hogy kezdő, önálló szakmunkásként munkába álljak. Egyetlen cél lebegett a szemem előtt: arra gondoltam, hogy sikerül-e megfelelnem a velem szemben támasztott elvárásoknak, követelményeknek. Az a szakmai szeretet és szenvedély, ami akkor fűtött, azóta sem múlt el.

Azt már sejtette akkoriban, hogy ekkora karrier áll ön előtt?

Nem sejtettem, de az eltökéltség kétségtelenül megvolt bennem akkor már: szerettem volna céltudatos, sikeres és kitartó munkával szép szakmai eredményeket elérni. És 60 év távlatából tekintve, ez a cél sikerült is. A miniszteri kitüntetés mellett még egy rangos elismerést ért: a munkaadómtól, a GE Lighting-tól megkaptam a vállalat legnagyobb kitüntetését, a Vezérigazgatói Díjat is.

Ha újra kezdhetné a pályafutását, lenne esetleg, amit mai fejjel már másként csinálna?

Úgy gondolom, nem. Ez így szép karrierút. Nagyon szeretem a szakmámat, nem véletlen, hogy noha 75 éves vagyok, mai napig aktívan dolgozom főállásban.

Mire a legbüszkébb a szép szakmai életútjában?

Az elvégzett 60 éves, eredményes munkámra, az ezért kapott elismerésekre, díjjakra, kitüntetésekre. Ha mégis ki kellene emelnem egyet, akkor számomra nagyon kedves emlék, amikor a vállalatnál felfigyeltek a szakmai sikereimre, és úgy döntöttek, beneveznek az országos „Ki minek a mestere?” versenyre. Meg is nyertem ezt a vetélkedőt, és győztesként megkaptam a magam 15 perces hírnevét, hiszen szerepelhettem a Magyar Televízió „Ki minek a mestere” műsorában.

Abban az időszakban még óriási dolog volt képernyőre kerülni, hiszen egyetlen televíziós adó volt, ahol ráadásként nem is ment mindennap műsor. Sokan felismerték, megszólították utána?

Igen, elsősorban a munkahelyemen, az  Egyesült Izzóban a munkatársaim, barátaim, akik gratuláltak és együtt örültek velem a sikeremnek. A lakóhelyemen, a környezetemben, de még a buszon, a villamoson is megszólítottak, kérdezősködtek. A családban szinte mindenki nézte a filmet, és rettentő büszkék voltak rám.

A fenti sikerek mellett pedig kutatóként is dolgozott. Köthető esetleg valami szabadalom a nevéhez?

Szabadalom ugyan nem, de nagyon sok újításom volt. Többszörösen kitüntetett kiváló újító voltam.

Pontosan mikkel foglalkozott?

Elmondhatom, hogy annak a korszaknak szinte minden meghatározó terméke megfordult a kezeim között. A legnagyobb kihívást számomra a mikrohullámú csövek és a vákuumtechnikai eszközök fejlesztése jelentette. Már akkor a Központi Fizikai Kutatóintézet számos fejlesztésén dolgoztunk, főleg gépészeti területen. A fő feladatunk leginkább a lámpák gyártásához szükséges kísérleti eszközök, segédeszközök fejlesztése volt.

Ön mai napig aktív dolgozó, főmunkaidőben. Tervezi, hogy valamikor nyugdíjba menjen?

Igen, egyszer csak el kell menni nyugdíjba. De amíg a jó Isten engedi, erőt és egészséget ad, valamint a GE Lighting Technológia igényt tart a munkámra, addig én mindenképpen szeretnék dolgozni.

Meglehetősen tudatosan építette fel az életét. Van esetleg terve már a nyugdíjas évekre?

Nyilván eljön ennek is az ideje, de bevallom, semmit nem tervezek. Sőt, az igazság az, hogy egyelőre még nem annyira sietek a nyugállományba vonulással. Abban bízom, hogy nagyon messze van ez még, jó pár évem van addig még a szeretett szakmámban. De természetesen a munka mellett így is számtalan más dologgal foglalkozom, így ha időm engedi, sokat olvasok, komoly és könnyű zenét hallgatok. Szívesen kerékpározok. Imádom a gyógyvizes fürdőket, városokat Gyulát, Hajdúszoboszlót, Hévizet, minden évben több napot töltünk el ezeken a helyeken.

Ön most Dunakeszin él, adódik a kérdés: a városához is ennyire hűséges volt, vagy kalandos volt az útja, mire itt otthonra lelt?

Kalandosnak nem mondható, mert ugyan nem itt születtem, de mindig is volt kötődésem Dunakeszihez. Sokáig Budapesten, Rákospalotán laktam egy szoba-konyhás, spejzes lakásban, bérlőként. Viszonylag hamar elhatároztam, hogy szeretnék egy saját kertes családi házat. Sokat dolgoztam érte, de 1969-ben közelebb is kerültem az álmomhoz, és már akkor Dunakesziben gondolkodtam, itt is vettem egy szép telket a Tisza utcában, ahol utána építkeztem, és azóta is élek. Még 1970-ben kerítettem be a telket. 1971-ben gyümölcsfákat, szőlőt, málna, egres, ribizli bokrokat telepítettem. Sok időt töltök a kertben, szeretek kertészkedni. Van egy  kis barkácsműhelyem, sok mindent magam csinálok meg.

Ha jól számolom, akkor ennek is lassan fél évszázada. Említette, már korábban is kapcsolatba került a várossal. Pontosan miként?

Valóban, Dunakeszihez már gyermekkoromban is volt kötödésem, három nagynéném itt lakott, szintén családi házban. Sokat jártunk ki látogatóban Édesanyámmal. Így nyaranta több napot is kint töltöttem, nagyon szerettem itt lenni. 1975-ben kezdtem építkezni. 1976. novemberében pedig már be is költöztem a házba. Azóta töretlenül itt élek. Ide született 1977-ben az első gyermekem, Csánki Krisztina. Ő jelenleg is velem lakik. 1979-ben született második lányom, Csánki Katalin. Mindketten szép szakmai sikereket tudhatnak magukénak a saját szakmájukban, büszke vagyok rájuk. Krisztina lányom a Honvédelmi Minisztérium Vezérkarában főhadnagyként teljesít szolgálatot. Katalin lányom a Filmművészeti Egyetemen végzett, és a filmiparban gyártásvezető, dolgozott többek között a Válótársak első évadában, de Hajdu Szabolcs Karlovy Vary fődjías filmjében, Pálfi György új filmjében, és Kocsis Ágnessel is, jelenleg egy magyar-román koprodukciós nagyjátékfilmet készít elő. Visszatérve Dunakeszire: szeretek itt élni, büszke vagyok a városomra.

Akárhogy is nézzük az életútját, nem váltogatta sem az otthonát, sem a munkahelyét, hiszen 60 éve ugyanott dolgozik, közel 50 éve ugyanott él… Az ön története ebből a szempontból a hűség története is…

Valóban így van. Sosem cserélgettem, ha valami jó volt. De azért azt tudni kell rólam, és így kerek a kép: ha valahol nem éreztem jól magamat, ha valami nem tetszett, abban a pillanatban váltottam. Lényegében szerencsés is vagyok, hiszen valóban hamar rátaláltam a számomra értékes helyekre, a szeretett városomra, ami az otthonommá lett, és munkahelyemre, ami mai napig érdekes és izgalmas számomra. Tehát csak azért, mert unatkoznék, változatosságra vágynék, sosem hagytam a bevált dolgokat magam mögött. Csak így érdemes élni és dolgozni.

Mit üzenne a következő generációnak?

Azt üzenném, hogy érdemes tanulni, szeretettel, szorgalommal, és kitartóan dolgozni, mert akkor meglesz az eredménye.

Előző cikkCsak a siker kell nekik – A Dunakeszin fellépő Szabyest a magyar mentalitásról
Következő cikkMost bánhatja Radnóti Henrik igazán a nyári biciklizést