Nem szeretne pluszórákat iktatni a tantervbe az emberi erőforrások minisztere, ehelyett az iskolai kórusok és a szakemberképzés támogatásával fejlesztené az iskolai énekléskultúrát.

20140522zeneiskola-zenetanulas-kodalymodszer-mindennapos-enekora3

“Első lépésben azt szeretnénk, ha minden iskolában lenne legalább egy kórus, amelyet szakember vezet és a próbái védett időben lennének” – mondta Balog Zoltán egy keddi sajtótájékoztatón feltett újságírói kérdésre.

Előzőleg a hirado.hu arról számolt be: Balog Zoltán a hét végén zárult pécsi Europa Cantat fesztivál után bejelentette, hogy a tárca tervei között szerepel a mindennapos éneklés bevezetése az iskolákban.

Balog Zoltán kedden az ezzel kapcsolatos kérdésre válaszolva azt mondta: jelentős előrelépést lehetne elérni a szaktanárok továbbképzésének javításával is, a Nemzeti alaptantervben ugyanakkor nem növelni, hanem csökkenteni szeretnék a tananyagot.

Hozzátette: a témában várják a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetségének javaslatait, de egyeztetnek Kodály Zoltánnéval és Batta András korábbi kormánybiztossal is. A miniszter hangsúlyozta, hogy az idén szeptemberben kezdődő tanévben még nem várhatók jelentős változások.

(Forrás:MTI)

Előző cikkViagrát kevertek a gabonapálinkába Kínában
Következő cikkAkár idén ősszel új tanuszoda épülhet a Fazekas Iskola mellett