Dióssi Csaba polgármester közösségi oldalán egy érdekes információt fedeztünk fel. Bejelentette, hogy tavasszal egy családi egészségügyi szűrőnapot tartanak, de részleteket nem árult el. Erről kérdeztük a polgármestert.

A sorok között találtunk erre az információra, és szerintünk sokakat érdekelhet. Mit értenek családi szűrőnap alatt?

Az egészség megőrzése, a betegségek megelőzése mindannyiunknak fontos. Ha egy családban megjelenik valamilyen betegség, az súlyosan felzaklatja a családot. Ezért foglalkozunk azzal önkormányzati szinten is, hogy szűrőnapokkal segítsük a megelőzést. Hiszen a beszéd kevés, ha a cselekvés elmarad.

Dióssi Csaba polgármester

Ezért döntöttünk úgy, hogy a már hagyományos szenior szűrőnapot kibővítjük, és Családi Egészségügyi Szűrőprogramot szervezünk a dunakeszieknek. Biztosítunk szűrővizsgálatokat nőknek, férfiaknak és gyermekeknek. Tervezünk többek között kardiológiai vizsgálatot, méhnyakszűrést, bőrgyógyászati és melanomaszűrést, szájszkenneres digitális szájüregi szűrést. Amint a végleges program elkészül, tájékoztatom a dunakeszieket. Az biztos, hogy márciusban igen sok területen fogunk szűrővizsgálatokat biztosítani a lakosságnak. Érdemes lesz figyelni az erről szóló plakátokat, híreket.

Előző cikkIdős házaspár lehet a Dunakeszi és Göd közötti vasúti átjáróban történt baleset áldozata
Következő cikkSzívás a közlekedés az M2-es és az M3-as között