Olvasónk jelezte nekünk, hogy az Iskola utcai parkolóba “teherautók hordják sorra az aszfaltos földet. Mi ez a nagy földhordás?” – tette fel a kérdést. Kérésére utánajártunk a dolognak a Városházán.

Két tippünk volt. Az egyik, hogy a Kagyló utca felújításából, a másik, hogy a távhővezeték kiépítéséből származik a kitermelt föld.

Várhatóan 4 hónapig használják deponálásra a területet

Szabó Zsolt, a város főmérnöke elmondta, hogy a Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft.-vel szerződésben álló kivitelező hordja a dunakeszi diáknegyedhez vezető távhővezeték építése során kitermelt földet. A területet ideiglenes depóként használják, várhatóan 3-4 hónapig.

Fontos információ, hogy az Iskola utca felőli terület továbbra is használható parkolásra.

Előző cikkMost lesz 100 éves a város kitüntetettje
Következő cikkÖsszefogással épült a Bárdos iskola új játszóudvara