Megjelent a dunakeszi művészeti iskola és művészeti központ tervezési közbeszerzésének eredménye a TED-en, azaz az Unió közbeszerzéseit közlő online kiadványban.

A Dunakeszi Kulturális Központ, azaz a Művészetek Háza tervezése nettó 531 millió forintba kerül és az Incorso Építész és Építő Műhely Kft. végezheti el. Ők készítik a dupla gimnázium terveit is.

A Művészetek Háza egyrészt egy alapfokú művészeti iskola, amelyben lesz egy 750 férőhelyes színház- és koncertterem, valamint kisebb kamaratermek is. Lényegében Dunakeszinek saját színháza lehet majd. Az előzetes tervek szerint az intézmény felépítése nettó 6,72 milliárdba kerül, ez bruttó 8,53 milliárd forintot jelent.

Ami az iskolai részt illeti, 25 szaktantermet tervezhetnek, amelyben lesz egy kiállítóteremként is működő aula. A színházhoz kiszolgáló létesítmények is épülnek, mint büfé és pénztár. A korábbi elképzelések szerint az Iskola utcában épülhet meg a Művészetek Háza.

A volt kék iskola telkére szánják.

A közbeszerzési eljárás nyertese a jelen közbeszerzési eljárásban ajánlattételre felhívott ajánlattevő, azaz az Incorso Építész és Építőműhely Szolgáltató Kft. lett, ők készíthetik a kiviteli terveket – olvasható a TED-en.

Mint arról korábban beszámoltunk, a dupla gimnázium hasonló, tervezésről szóló közbeszerzése márciusban jelent meg.

Előző cikkElkapták a Dunakeszin is akciózó dohánybolt-fosztogatókat
Következő cikk24 éve nem tudják, hogy ki a csíkos alsónadrágos Dunakeszin talált halott férfi