Volt már sártenger, vihar, most épp porfelhő fogadja a Sziget Fesztiválra látogató tömeget. Sokak szerint semmihez sem fogható élményt ad. Van, aki semmi pénzért ki nem menne, akad, aki a hangerőt szidja, valaki pedig egész évben arra gyűjt, hogy megvegye a Sziget bérletet. Egy biztos. Hatalmas tömeget vonzott idén is a fesztivál, Dunakesziről is sokan indultak neki a nem mindennapi élménynek. Telt házat jelentettek már az első napon, amikor is a népszerű Dua Lipa adott koncertet.

Forrás: szigetfestival.com

Pénteken Stromae és Justin Bieber, szombaton Calvin Harris és Lewis Capaldi adott koncertet fő időben a Sziget fesztivál nagyszínpadán.
A Sziget eddigi csaknem három évtizedes történetében többször volt már telt ház. Először 2001-ben rakták ki a megtelt táblát, akkor vasárnap a Faithless játszott. Legutóbb a 2019-es fesztivál nyitónapján telt meg a Sziget, akkor Ed Sheeran volt a sztárvendég. A közlemény kitér arra, hogy volt olyan Sziget, ami több ilyen sikeres napot számlált, 2016-ban például Rihanna, Sia és a Muse napján is telt ház volt – írja az MTI.

A Világszám beszámolója szerint “igazából a Sziget titka a látogatókban rejlik.”

vilagszam.hu

“A homok persze kemény, a Múmia első részét idézi néha, de még mindig jobb, mint amikor eső után dagonyázunk. Apropó, régen volt iszapbirkózás is. Most meg remek egyéb programok, több ez már egy megafesztiválnál. Komoly kulturális esemény, meg sportbuli is. Egyszer kijöttem egy napra a Szigetre, és sötétedésig a sátrak mellett dánokkal kosaraztam. Ennyi volt. S úgy éreztem, ez jó.”

vilagszam.hu

A teljes beszámoló itt olvasható.

Előző cikkMészáros Villő ismét remekelt az országos bajnokságokon
Következő cikkDunakeszi résztvevője is volt a 10. Barokk Ételfőző Fesztiválnak