Márton-napkor szokás lámpás felvonulást tartani. Dunakeszi több közössége is így tett, például a Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Piros tagóvoda is. Ha ön is volt felvonuláson, küldjön nekünk képet.

Az eseményről Tóth Tamás elnököt kérdeztük. “A Dunakeszi Német Nemzetiségi Önkormányzat nevében nagy örömmel tölt el a gyerekek Márton-napi műsora és a felvonulásuk a Dunakeszi Fazekas Mihály Német Nyelvoktató Nemzetiségi Iskola szervezésében, amit ezúton nagyon köszönök.”

“Szent Márton története arról szól, hogy amikor katona volt, köpönyegét félbe vágta, és azt egy fázó koldusnak adta egy hideg téli estén. Ezt követően misszionárius lett, élete során rengeteg jót cselekedett. Hívei jósága miatt püspökké akarták szentelni. Amikor ennek híre eljutott hozzá, az érte lámpásokkal érkező küldöttek elől alázatosságában a libák óljába bújt, a szárnyasok pedig gágogásukkal elárulták rejtőzködését. Így találták meg őt, s szentelték püspökké  371-ben” – ismertette a történeti hátteret.

A Szent Márton-napi felvonulás német nyelvterületről terjedt el, a jó cselekedetet szimbolizáló fényt juttatja el az emberekhez. Ezért is tartja ezt a hagyományt a Német Nemzetiségi Önkormányzat.

A kis óvodások is világítottak a lámpásaikkal

A Piros tagóvoda is megtartotta hagyományos lámpás felvonulását. Lelkesen világítottak a lámpásaikkal a sötétben.

Előző cikkIgazán jó helyre került az Év szociális munkása elismerés
Következő cikkPotápi Árpád: A média része a nemzetpolitika intézményrendszerének