Az OTP Bank számára kiemelten fontos, hogy biztosítsa és elősegítse a fenntarthatóságot, amit többek között a környezeti lábnyomának csökkentésével, zöld pénzügyi termékek bevezetésével, valamint energiahatékonyságot növelő beruházások támogatásával szeretne elérni. Az MNB által meghirdetett Zöld Otthon Programban való részvétel pedig a következő lépés a hitelintézet számára a kitűzött célok elérésére.

Magyarországon a lakáshitelezésben nem jelentek meg eddig a zöld szempontok, pedig a hazai lakásállomány energiahatékonysága alacsony. A Központi Statisztikai Hivatal adataiból kiderül, hogy az 1960 előtt épült lakások többsége nem éri el az energetikai szempontból átlagos minőséget jelentő szintet. A 2010 után épült ingatlanok már döntő többségben korszerű, vagy magasabb minősítést értek el.

Az NHP Zöld Otthon Lakáshitel bevezetésével az emberek számára lehetővé válik, hogy kedvező kamatozású konstrukcióval, fenntartható, környezetbarát otthont vásároljon vagy építsen, ami megfelel a mai kor elvárásainak. A Zöld Otthon
Programban megfogalmazott feltételek szerint, az új hitelből csak olyan új lakás vásárolható vagy építhető, ami már BB energetikai besorolású, azaz közel nulla energiaigényű és energiafogyasztásának 25%-át már megújuló energiából kell fedeznie.

Az OTP Banknál október 4-től elérhető az NHP Zöld Otthon Lakáshitel induló díjkedvezményes akcióval.

Az ingatlanpiacon újonnan épülő ingatlanok energiahatékonysága egyre fontosabb a környezettudatosan gondolkodó ügyfélkör számára, de az elmúlt néhány évet figyelembe véve, még nagyon alacsony a legalább BB energetikai besorolású lakások aránya, ami egyik feltétele lesz a Zöld Otthon Programban igényelhető hitelnek.

„Ügyfeleink részéről már a bevezetés előtt nagy volt az érdeklődés az új termék iránt. Az MNB statisztikái szerint az emberek új lakáscélra havi 20-25 milliárd forintnyi hitelt vesznek fel, hogy ebből mennyi lesz, az új hitel aránya, azt még nem lehet tudni, reményeink szerint folyamatosan növekedni fog”- mondta Kormos Zoltán, az OTP Bank ingatlanhitelezésért felelős vezetője.

Előző cikkIngyenes koncert az időseknek Dunakeszin
Következő cikkHa szereti a sushit, akkor a tévében is szurkolhat egy dunakeszi séfnek