Dunakeszi Város Polgármesteri Hivatalához az elmúlt fél évben rendkívüli gyakorisággal érkeznek a közérdekű adatigénylések a Dunakeszi Úthálózatért Közalapítvánnyal kapcsolatban. Érthetetlen módon, hiszen többször is a Jobbik tudtára lett adva az alapítvány munkájának hogyanja és miértje. Sem a mostani, sem az előző ciklus önkormányzata nem állt semmilyen kapcsolatban az Alapítvánnyal, anyagi támogatásban sem részesültek, így elszámolnivalójuk sincs.

IMG_9385-copy

Bár a téli időjárás nyomot hagyott a Jobbik Dunakeszi Alapszervezetének logójával ellátott, „ELTŰNT!” feliratú plakátokon, szerte a városban, úgy tűnik, még mindig nem unják a keresgélést kreált ügyük kapcsán. A rendőrség egy sosem létezett ügy nyomában kénytelen nyomozni Varga Zoltán Péter, a Dunakeszi Jobbik elnökének kezdeményezésére – nem először, hiszen számtalan feljelentés készült már a kezei között, ám eredményt egyik sem hozott.

Felháborító módon, az elmúlt időszakban a Dunakeszi Úthálózatért Közalapítvány munkáját vette célba, légből kapott hazugságokkal támadva egy olyan civil kezdeményezést, amely rengeteget tett a városért – és mindezt csupán azért, hogy magára és a Jobbikra irányítsa a közvélemény figyelmét.

Az említett alapítvány 2001-ben, a település 750. évfordulójának alkalmából alakult azzal a nem titkolt szándékkal, hogy öt éven belül az utolsó négyzetméterig szilárd burkolattal látja el a helyi úthálózatot. Akkoriban ugyanis létezett a méltányossági ÁFA- visszaigénylés intézménye, melynek lényege az volt, hogy az állam azzal ismerte el és segítette a hasznos szervezetek munkáját – mint a közhasznú alapítványok, civil szervezetek – hogy visszaadta a forgalmi adó összegét, így azt a pénzt is további hasznos tevékenységre fordítva.

Az alapítvány 2002-ben építette az első utcát, az utolsót pedig 2006-ban. Ez idő alatt összesen kb. 140 utca épült Dunakeszin.

  1. január 1-je után több szigorítás is életbe lépett, ettől kezdve már gazdaságtalan lett volna alapítványként utat építeni. A jelenlegi és az előző ciklus Önkormányzata ezért semmilyen anyagi forrással nem támogatta a Dunakeszi Úthálózatért Közalapítványt, így az semmilyen elszámolással nem is tartozott a város vezetése felé.

Szégyen, hogy az alapítvány tevékenységében járatlan emberek mégis alaptalan vádaskodással keltik rossz hírét az önkormányzatnak. Tisztán ellenségeskedő, feszültséggel táplált politikai motivációjukat kiélve akarják besározni több, évtizedek óta a városért aktívan tevékenykedő lokálpatrióta becsületét.

Előző cikkÍgy töltjük majd telefonunkat a jövőben
Következő cikkÉljen május elseje a Katonadombon