A katalizátorlopás országos probléma, Dunakeszin azonban az országos átlaghoz képest kevésnek mondható az ilyen jellegű bűncselekmények száma – mondta Tóth Csaba ezredes.

A dunakeszi rendőrkapitányság vezetője a Dunakanyarrégiónak adott interjújában arról beszélt, hogy az ilyen tolvajok szétszedik a katalizátort, kinyerik belőle az arany alkatrészt, majd azt viszik el a felvásárlóhelyre. Gödön például már találtak olyan felvásárlót, akinél több száz katalizátor volt.

A rendőrségi vezetőt kérdezték még a családon belüli konfliktusok kezeléséről is. Az ezredes tisztázta, hogy a rendőrök ezeket nem hivatottak elsimítani, például egy gyermekelhelyezési vita esetén. “Ilyen esetekben nem megalapozott a rendőrség riasztása, és mi nem is tudunk érdemben intézkedni. A tényt rögzítjük, de a döntés a bíróságé, nem a miénk. Az ilyen helyzetek mind lelki sérüléseket okozhatnak a gyerekeknek, és ez komoly gond”.

Előző cikkA dunakeszi járásban élők 75 százaléka rendelkezik védettségi igazolvánnyal
Következő cikkIsmét lesz szúnyoggyérítés Dunakeszin