Augusztusig országosan 6 560 942 védettségi igazolványt postáztak ki Magyarországon – ilyen igazolást a koronavírus-fertőzést túlélők és az oltottak egyaránt kaptak. Az adatokat egy ellenzéki képviselő kapta meg a Fővárosi Kormányhivataltól.

Szél Bernadették – többek között – kiszámolták az összes járás adatait. Eszerint a védettségivel rendelkezők aránya a győri, a budakeszi, a dunakeszi és a szombathelyi járásban a legmagasabb, 75 százalék. A legalacsonyabb az arány a kunhegyesi járásban, mindössze 40 százalék. A legmagasabb és legalacsonyabb arányokkal rendelkező járások között 35 százalék a különbség.

Amerikában a Pfizer számításai szerint az emlékeztetőoltást 6-8 hónappal a második dózis beadása után kell majd beadni, majd utána folyamatosan hasonló időközönként. Korábbi mérésükről az Infostart is beszámolt, ebben leírták, hogy átlagosan, havonta mennyivel csökken az antitestest-védettség szintje.

Előző cikkBaleset a sződligeti vasúti átjáróban, ez kihat a vonatközlekedésre is
Következő cikkKatalizátorlopások Dunakeszin, a városi főrendőr az aranyozó tolvajokról