Magyarország rendkívül sikeres volt a járvány első és harmadik hullámának letörésében. Mindeközben a magyar egészségügy fejlesztését is kiemeltnek tartja – mondta Kásler Miklós a dunakeszi SZTK hivatalos állami átadóján.

32 vidéki SZTK-t újítottak, újítanak meg ezekben az években. Ezek közül 10 már elkészült. Köztük van a dunakeszi, amelyet 2,3 milliárdból modernizáltak – mondta az EMMI minisztere Dunakeszin. Az ilyen intézménynek a prevenció volna az egyik fő feladata – fejtegette Kásler Miklós.

Dunakeszi egyébként a költségekből 300 millió forinttal vette ki a részét.

Dunakeszi egészségügye rendben van – mondta Dióssi Csaba a ceremónián. Azt azért hozzátette a polgármester, hogy a berendezés megújításával kapcsolatban még lennének ötletei. Hirtelen az irodabútorokat, várótermi székeket, és a műszerpark egy részét említette. Azt is megjegyezte, hogy a város kigazdálkodott egy parkolót is az SZTK-hoz.

Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára és a térség országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy az a szervezettség és összefogás, amely Dunakeszin megvalósult, példaértékű. A szakrendelő felújítása az elmúlt negyven év legfontosabb beruházásaihoz tartozik – tette hozzá.

Előző cikkA dunakeszi szabálytalan bekötések is tehetnek a Fóti úti csőtörésről
Következő cikkVan egy hírünk a Fóti útról, amelynek örülni fog