1990 óta nem volt ilyen esetre példa, hogy egy képviselő-jelölt a jogsértésből adódó felszólítás ellenére ne cselekedett volna és emiatt jogerős pénzbírsággal kelljen szankcionálni – áll a város honlapjának közleményében, amely Rónai Sándor 200 ezer forintos büntetéséről tudósít.

200 ezer forint büntetést kapott Rónai Sándor képviselőjelölt, mert a helyi választási bizottság határozatának nem tett eleget. A városi sportalapítvány ügyéről van szó. A dk-s politikus korábban azt állította, hogy Dunakeszi város által még 2012-ben alapított sportalapítvány 611 millió forinttal nem tud elszámolni és ehhez köze van Tuzson Bence országgyűlési képviselőnek. A város alpolgármestere a Postnak azt nyilatkozta, hogy szó sincs 611 millió forintról, mindössze 1,9 milliós támogatást kapott az alapítvány, amely a pénzzel pontosan elszámolt. Ezek után Tuzson Bence arra kérte a választási bizottságot, hogy állapítsa meg, Rónai Sándor valótlant állított, és ezek után távolítsa el az általa kezelt felületekről az ezekről szóló híradásokat.

Rónai Sándor a bizottság szerint ennek nem tett eleget, ezért 200 ezer forint bírságot kapott, amely döntés a fellebbezési idő lejárta után jogerőre emelkedett. Az üggyel kapcsolatban a Post megkereste Rónai Sándor (még az elsőfokú döntés után), de a politikus kedd délelőttig nem válaszolt emailünkre.

Előző cikkSzatírt keresnek a dunakeszi rendőrök
Következő cikkParfümöket loptak, keresik őket a rendőrök