Ifjúsági házról beszélt Dióssi Csaba akkor, amikor a szokásos dunakeszi kerekasztal-beszélgetésén ezúttal fiatalokkal találkozott. A polgármester Facebook-oldalán azt írta: tervben van egy Ifjúsági ház kialakítása.
Fotónk illusztráció
Sokan szülőként – köztük én is, négygyermekes édesapaként – hiányolnak egy olyan közösségi teret a városból, ahol gyermekeink összegyűlhetnek és beszélgethetnek, szórakozhatnak – írta Facebook-bejegyzésében Dióssi Csaba azután, hogy fiatalokkal találkozott és beszélték meg a város ügyeit. A szokásos témákon túl: két új középiskola, valamint a művészetek házának koncepciója, az M2 gyorsforgalmi út építésének befejezése szóba került egy Ifjúsági ház létrehozása is. A polgármester azt írta:
tervben van egy Ifjúsági ház kialakítása.
A koncepcióban társasjáték és esport-sarok, csocsó, billiárd, darts és olvasási lehetőségek, szervezett beszélgetések sportolókkal, színészekkel, művészekkel is szerepelnek. Az Ifjúsági ház várhatóan a volt rendőrség épületében kap majd helyet és tervek szerint jövőre már igénybe is vehetik a fiatalok.
Előző cikkBetiltják a szúnyogirtószert, nem lesz légi ritkítás
Következő cikkKapcsolatfelvétel – Testvérvárost kerestek Németországban