A Dunakeszi Járműjavító Kft. valóban kénytelen volt megválni tizenegy munkavállalójától” – tudatta közleményében a cég, melynek ügyvezető igazgatója, Wein András arra is felhívta a figyelmet: “nem felel meg a valóságnak azon állítás, amely szerint tömeges elbocsátásokat tervez vagy kíván végrehajtani”.

Mint arról elsőként a Post is beszámolt, elbocsájtottak néhány embert a Járműjavítótól. Az indok az ukrajnai háború következtében fellépő alapanyaghiány. A hvg.hu-nak és a Postnnak is írásban válaszolt a cég vezetése, ebben azt írják: “a társaságnál működő érdekképviseletekkel és az üzemi tanáccsal az elmúlt időszakban az egyeztetés folyamatos volt, a megállapodás a munkavállalók hosszú távú foglalkoztatása érdekében megszületett”.

Az ügyvezető tudatta azt is: az olyan gyártó és termelő vállalatoknak mint ők, “egy folyamatosan változó gazdasági környezetben dinamikusan szükséges alkalmazkodniuk mind a piaci kihívásokhoz, mind a keresleti és kínálati változásokhoz annak érdekében, hogy fenntartható üzleti modellt legyenek képesek hosszú távon működtetni”.

Az említett gyártásban lévő projektek egyike lehet az az egyiptomi megrendelés, aminek a teljesítését az ukrajnai háború miatti alapanyaghiány most lassíthatja. Az egyiptomi állami vasúttársaság számára részben Dunakeszin, részben az oroszországi Tver városában készülő, összesen 1300 vasúti kocsiból még több százat kellene leszállítani – írja a gazdasági lap.

A Post úgy tudja, hogy a cégvezetés azzal számol, az elbocsájtottak hamarosan állást találnak, hiszen Dunakeszin jelenleg munkaerőhiány van, és olyanok az érintettek, akiknek a szakmája keresett.

Később a közleményt a Post is megkapta. Ahogy tájékoztattak, lapunk korrekten írt az elbocsájtásról, ezért nem akartak túlságosan határozott választ küldeni nekünk, de az alapinformációkról most már mi is hivatalosan értesültünk.

Nem felel meg a valóságnak azon állítás, amely szerint a Dunakeszi Járműjavító Kft. tömeges elbocsátásokat tervez vagy kíván végrehajtani. Íme a teljes szöveg:

A Dunakeszi Járműjavító Kft. valóban kénytelen volt megválni tizenegy munkavállalójától, melynek oka a gyártásban lévő projektek átütemezése volt.

A Társaságnál működő érdekképviseletekkel és az üzemi tanáccsal az elmúlt időszakban az egyeztetés folyamatos volt, a megállapodás a munkavállalók hosszú távú foglalkoztatása érdekében megszületett.

Az olyan gyártó és termelő vállalatoknak mint Társaságunk, egy folyamatosan változó gazdasági környezetben dinamikusan szükséges alkalmazkodniuk mind a piaci kihívásokhoz, mind a keresleti és kínálati változásokhoz annak érdekében, hogy fenntartható üzleti modellt legyenek képesek hosszú távon működtetni.

Címlapfotónk: az egyiptomi kocsik elkészültét ünnepelték a gyárban.

Előző cikkMájusban sem marad el, a főkertész elmagyarázza a fűnyírási rendet a városban
Következő cikkMeghalt Berki Krisztián, a médiaceleb 41 éves volt