Kivételes helyzetbe került Dunakeszi: tavaly is és idén is elhozta a Településfejlesztési Szövetség szakmai bírálóbizottságának díját. Rekordszámú, több mint száz pályázó indult el a mostani megmérettetésen, mégis ismét Dunakeszit találták a legjobbnak szolgáltatásfejlesztés kategóriában. Hogy mivel nyert a város? Mutatjuk.

Tavaly a szabadstrand, idén a Kiscsurgó völgye tartolt a díjátadón. 2022 tavaszán kezdték el ennek a különleges vizes élőhelynek a rehabilitációját, erről bővebben itt olvashatnak. „A terület rengeteg értéket rejt, gazdag állat- és növényvilággal rendelkezik. Ezt szerettük volna megmutatni a lakosságnak olyan módon, hogy az ott élő állat- és növényvilágot megóvjuk, gazdagítjuk.

“Büszke vagyok rá, hogy városunkban olyan környezetvédelmi csapatmunka folyik, amit már többedik alkalommal ismernek el országosan is”

– nyilatkozta a Postnak Dióssi Csaba polgármester, aki külön köszönetet mondott Tóth Eszter főkertésznek, Nyíri Márton környezetvédelemért felelős alpolgármesternek és a Közüzemi Nonprofit Kft. illetékes munkatársainak.

Dióssi Csaba polgármester és Tóth Eszter főkertész a Kiscsurgó sétány hídjánál, kezükben a díjjal

A hatalmas kovácsoltvas kapu, és ami mögötte van

Dióssi Csaba kérésére Tóth Eszter főkertész dolgozta ki a terület részletes rehabilitációs tervét, őt kérdeztük a projektről. „Célunk az volt, hogy a meredek patakmederben kialakítsunk egy biztonságosan járható sétányt, amely burkolatával és vonalvezetésével a környezetébe illeszkedik. A sétány a Duna- soron egy fogadótérrel indul, amely bekapcsolja a part forgatagába a területet, ellenben zártságával, varázslatos miliőjével egy különleges világot teremt. Erre a varázsvilágra erősít rá a város régi strandjáról áttelepített hatalmas kovácsoltvas kapu, amely a természetes vadvilág felé mindig nyitva áll. A rehabilitációnak köszönhetően a terület a lakosság számára újra használhatóvá vált. A sétány körbejárható rámpákon is, így az idős lakosság és a legkisebbek is akadálymentesen közlekedhetnek” – ismertette a területet a főkertész.

A régi strand kapuját felújították, és áthelyezték a sétány bejáratához. A szerelmesek lakatot is elhelyezhetnek rajta Forrás:szeretem Dunakeszit

Különlegesség, hogy a sétány és a kialakított lépcsők burkolata többek között a városban található kidőlt, sérült, kivágásra került fák darálékából készült.

A projekt kivitelezése során az ökologikus szemléletet volt a fókuszban

A díjátadón kiemelték, hogy a projekt célja példaértékű: egy nem használt, elvadult, illegális sittlerakónak is használt területet bekapcsoltak a városi zöldfelület-rendszerbe. A patak ökoszisztémájának helyreállítását segítette elő a város a meder kitisztításával, kotrásával, a víz folyási sebességének növelésével. A patak medrének szabályozásával kis tavakat, nyílt vízfelületeket alakítottak ki, ahová gyorsan visszatelepült a természetes élővilág, és a kétéltűek, a hüllők, a madarak gyorsan birtokba vették a területet.

Az elmúlt évek során a patakmeder elhanyagolt volt, sokan zöldhulladék és sitt lerakására használták

Nyíri Márton alpolgármester korábban már elmondta a Postnak, hogy a projekt átadása óta a környező óvodákból és iskolákból csoportok látogatják a területet, akik kültéri természetismeret-órákat tartanak itt. De volt már itt játékos macivadászat is.

Nyíri Márton alpolgármester óvodásokkal a játlkos macivadászaton

A sétány ingyenesen látogatható, egész évben kikapcsolódási és edukációs lehetőségeket kínál. Minden korosztály számára ad feltöltődési lehetőséget, de fontos szempont az is, hogy a városi gyerektáborhoz közvetlenül kapcsolódik. A terület rendbetételét sokan élvezik. Élő- és búvóhelyet nyújt az állatok számára. Madárodúknak biztosít helyet, amelyet a helyi székhelyű Börzsöny Alapítvány tart fenn. Itt tart foglalkozásokat a Rozmaring Erdei Iskola is, a tájfutóknak pedig egész évben edzési lehetőséget biztosít.

Előző cikkHa tüzet lát, kivételesen ne ijedjen meg
Következő cikkCsapjon le Hadházi önálló estjének utolsó jegyeire