Forró homok, napfény, vízpart, mozgás, jó közösség. A strandröplabda nem véletlenül olyan kedvelt már az egészen picikék között is. A csütörtöki bajnokságról Jónyer Angélát kérdeztem.roplabda-bajnoksag

Pattanj Pöttöm

Angéla a Széchényi István Általános Iskola tanárnője, most épp elsős osztályt vezet, huszonkettő gyerkőcöt tanít. Hét éve költözött Dunakeszire, ekkor testnevelés tanárként iskolai kereteken belül Pattanj Pöttöm nevű röplabda-foglalkozásokat tartott, később, Lukáts Gábor – a Kinizsi strandröplabda szakosztály vezetőjének segítségével – ezek a foglalkozások a náluk kaptak helyet, most az utánpótlás csapatot edzi Angéla. Itt még nem eredmény orientált meccseket játszanak, bárki jelentkezhet a korosztályának megfelelő csapatba.

Összefogás a sportért

Ahogy Angéla mondja, sok esetben egy társadalmi összefogás is párosul a sporttal: itt például a mérnök végzettségű sportolók tervezték meg a homok alatt elvezetett locsolórendszert, majd gyerekek, szülők és nagyszülők összefogásával és két kezük munkájával jött létre a rendszer.

Két éve is volt már

A Dunakeszi Kinizsi Futsal 100 éves évfordulóján tartottak először városi strandröplabda bajnokságot, már ekkor is igyekeztek bevonni a helyieket a játékba, a versenyzésbe. Ezeknek a meccseknek a népszerűségén felbuzdulva szervezik meg újra a versenyt, amire két korosztályban lehet jelentkezni: 10-12 éves korig és 13-14 éves korosztályban, illetve két hét múlva felnőtt bajnokságot is tartanak majd. Mindezt úgy teszik, hogy közben jó kapcsolatot ápolnak az egyesületben működő többi sportág képviselőivel is, például Nagy Bandor korfballcsapatával.

Röpi és boldogság

A strandröplabda elengedhetetlen kellékei nem csupán a háló és a labda, hanem a szabad levegő, a napfény, vízpart, és a forró homok is. Akik rendszeresen edzenek, télen teremben hozzák formába és tartják szinten magukat, de ez azért nem ugyanaz az élmény. Angéla elmondta, hogy ráadásul nem csak a levegő miatt egészségesebb szabadtéren játszani, hanem azért is, mert homokon játszani kevésbé ártalmas a gerinc számára, mint a teremben lévő parkettán.

Előző cikkA 2-es út is négysávos lehet egy szakaszon
Következő cikkAmikor csak az eltökéltség és a technika számít