A Magyar Közlönyben jelent meg egy kormányrendelet-módosítás dunakeszi közoktatási intézmények építéséről. Egyszerűsítették az építkezési eljárást. Magyarán gyorsabban haladhat majd a munka.

A jogi nyelven megfogalmazott szövegből az hámozható ki, hogy bizonyos telekrészeknél el lehet térni a helyi építési szabályzattól. Ez azért fontos, mert a helyi szabályzat módosítása, adott esetben, akár egy évet is igénybe vehet.

Amúgy is egy “nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló” kormányrendeletet módosítanak, tehát inkább részletkérdésről van szó. A módosításban telekrészeket sorolnak fel, de ami érdekes, hogy ezek egyértelműen, nevesítve vannak, a dupla gimnáziumra és a művészeti iskolára vonatkoznak.

Korábban írtuk:

Előző cikkA Dunakeszin élő tévés megint posztolt egy vitathatót
Következő cikkMajd 15 ezren vettek részt a Dunakeszi Feszten