Dunakeszin játszó labdarúgóval készült interjúra bukkantunk a Pest megyei MLSZ szakmai újságában. A VSD 22 éves támadójával, Zsivoczky-Pandel Péterrel beszélgettek még az 5. forduló után. Antalics Ádám interjújából közlünk részleteket.
– Milyen célokkal vágtak neki a pontvadászatnak?
– Amikor leültem beszélni a vezetőkkel, annyit mondtak, hogy szeretnék, ha a csapat megragadna az élmezőnyben, aztán ha sikerül lőtávon belül maradni, akkor lehetnek merészebb céljaink is. Ez egy teljesen jó gondolkodás, így ugyanis nincs nagy teher rajtunk, felszabadultan lehet játszani, szerintem ennek is köze van a jó eredményekhez. A háttér és a körülmények alapján egyébként hosszú távon nyilván egy NB-s csapat kialakítása a cél, de alighanem mindenki ismeri már annyira a magyar futballt, hogy túlságosan távoli jövőt nem érdemes tervezgetni…
– Akkor beszéljünk inkább egy picit a múltról: az NB III-as Mórahalom csapatát hagyta ott a megyei I. osztályért. Nem érezte ezt visszalépésnek?
– Bevallom, sokáig gondolkoztam a váltáson, méghozzá pont emiatt. Egy picit én is féltem tőle, hogy valóban visszalépés-e lesz, viszont utólag nagyszerű döntésnek bizonyult és egy pillanatig sem bántam meg. Sajnos a sorozatos sérülések rányomták a bélyegét az utóbbi másfél-két évemre, így ahhoz, hogy minden téren utolérjem magam, most úgy éreztem, ez a helyes út. Ez az egyet hátra, kettőt előre elv iskolapéldája.
– Bár még csak 22 éves, a teljesség igénye nélkül megfordult már többek között a Ferencváros, a Budafok, az MTK, a Soroksár, a Kaposvár, a Salgótarján és a Mórahalom együtteseinél is. Ennyire szereti a változatosságot?
– Sok gyermekhez hasonlóan nekem is az volt az álmom, hogy a Ferencvárosban nőjek fel, ragadjak meg a felnőttek között és ott is öregedjek meg. Sajnos végül ez a közösség és az én hibámból sem sikerült. Amikor kezdtem kamaszodni, és látszódott, hogy lehet belőlem valami, úgy éreztem, kell a váltás, hogy feljebb lépjek. Kölcsönbe kerültem Soroksárra és bár technikailag és fizikálisan kész voltam az NB II-re, fejben nem. Nem tanítottak meg arra, hogyan kezeljem az engem érő impulzusokat, a váratlan helyzeteket – többek között erre utaltam, amikor kiemeltem a pedagógiai dolgok fontosságát. Visszatértem a Fradihoz, ahol egy évvel később NB III-as bajnoki címet ünnepelhettünk, amely után rengeteg megkeresés érkezett. A Ferencváros viszont nem volt partner a folytatásban, így Kaposvárra igazoltam, ahol sajnos egy nagyon szerencsétlen korszak kezdődött, sérülésekkel, térdműtétekkel és izomszakadásokkal. Ezekből próbálok visszajönni mind a mai napig, és ha nem is százszázalékosan, de már nagyon jól érzem magam a pályán, emiatt is hálával tartozom a Dunakeszinek és a csapatnak.
– Testvére, Zsivoczky Norbert szintén futballozik, ráadásul ő az élvonalban is bemutatkozott. Mennyire volt nehéz kitörni az ő árnyékából?
– Árnyékról nem beszélnék, de természetesen mindig volt egy skatulya, ahová bekerültem, ha meghallották a nevemet. Ez nem csak a testvérem, hanem az egész családom miatt így volt, hiszen a sport óriási szerepet tölt be az életünkben, elég, ha csak édesapámat, vagy nagyapámat említem. De mindig segítettünk egymásnak, hiszen csodálatos példák lebegtek a szemünk előtt. Szerintem minden testvérpár ilyen kapcsolatról álmodik, Norbi amellett, hogy a bátyám, a legjobb barátom is. Az meg, hogy volt, vagy van egyfajta egészséges rivalizálás köztünk, szinte természetes.
– Milyen céljai vannak a futballal?
– Mindenképpen szeretnék befutni és sikeres lenni. Elsősorban magamnak szeretnék bizonyítani, de egyfajta drukk van bennem másokkal szemben is. Meg akarom mutatni, hogy mindenhonnan fel lehet állni, és hogy megvan bennem az az erő és akarat, hogy ne csak itthon, hanem akár külföldön is megálljam a helyem.
– Beszéljünk még egy kicsit a Pest megyei I. osztályról. Milyennek ítéli a színvonalat, és hol lehet ön szerint a Dunakeszi reális helye a pontvadászatban?
– Az első öt-hat csapat szerintem nem lenne kieső az NB III-ban sem. A tabella végén helyet foglaló együttesek viszont kilógnak a mezőnyből, így elég nagy a kontraszt. Ami minket illet, egyelőre a közvetlen riválisokkal még nem találkoztunk, majd a rangadók után derül ki, pontosan hol is van a helyünk a tabellán. Remélem az élmezőnyben.
