Belépünk a tanterembe, a kisiskolások körében megpillantunk egy nagydarab férfit, akinek minden szavát és mozdulatát nagy érdeklődés, valódi figyelem követi. Minden diák fegyelmezett csendben ül és Péter érdekes előadását hallgatva, a 45 perc észrevétlenül múlik el. A végén mi kérdezzük Juhász Pétert.

Mi a titka, hogy tudja így elvarázsolni a gyerekeket?

Ezt már sokan megkérdezték, itt nincs titok. Egyszerűen csak nyílt és őszinte vagyok velük. Már nagyon hosszú évek óta gyerekekkel foglalkozom, valahogy mindig is könnyen megtaláltam velük a közös hangot. Számukra érthetően beszélek azokról a dolgokról, amikről talán még ők sem beszélnek senkivel. Nincs tabu és fellengzősség, könnyen a bizalmukba fogadnak, megnyílnak és tanácsot kérnek.

Mit tapasztal, ebben a felgyorsult, rohanó világban, mik foglalkoztatják leginkább a gyerekeket és a fiatalokat?

Ez mindig egyéni. Persze megvannak a korosztályokhoz kötött tendenciák, azonban minden gyermeket az otthon tapasztalt és megélt helyzetek formálnak. Így alakul személyiségük, értékrendjük és ez határozza meg, hogyan reagálnak bizonyos élethelyzetekben, konfliktusokban. 10 évvel ezelőtt, Varga Tibor, a Radnóti Miklós Gimnázium akkori igazgatója kért fel, hogy rendszeresen látogassam az osztályokat és tartsak a diákoknak prevenciós előadásokat. Akkor a drogprevenció volt a fő gerinc, ám idővel beláttam, hogy ennél sokkal szélesebb körben érintett témákkal kell foglalkozni, így az igényekhez igazodva változtattam az előadások tematikáján. 2013-tól az iskolák fenntartója megváltozott, azonban polgármester úr felkért, hogy továbbra is folytassam tevékenységem a gimnázium mellett a helyi általános iskolákban is. A beszélgetések során előkerül a bántalmazás minden formája, a függőségek, legyen az fizikai, lelki vagy akár az online tér virtuális világából. Ezek mellett tisztázzuk a szabálysértés és bűncselekmény közötti különbséget. Azt látom, hogy épp ebben az információ áradattal túlzsúfolt világban, nagyon kevés valós információja van a fiataloknak ezekről a témákról.

Hogyan látja, a Dunakeszin élő ifjú generációt, miért jó itt fiatalnak lenni és hol lát lehetőséget a további fejlesztésekre?

Remek és találó kérdés. Sok fiatalt és közösséget látok szerte az országban, Dunakeszit nagyon sok szempontból egyedülállónak tartom. Agglomerációs városként intenzíven tapasztalható a lakosság és a gyermekek létszámának ugrásszerű növekedése. A városvezetés még idejében meglátta, hogy emiatt milyen problémákat kell megelőzniük, itt évek óta folyamatos és rengeteg infrastrukturális fejlesztést tapasztalok. Sorra épülnek az utak, bölcsődék, óvodák és általános iskolák és ugyanezt látom az egészségügyi ellátásban is, ahogy megújulnak az orvosi rendelők. Rengeteg érdekes családi és sport rendezvény van a városban, úgy tapasztalom, hogy itt figyelnek és reagálnak a lakosság igényeire, ez pedig nagy jó.

Hol és milyen területeken lehetne tovább jobbítani Dunakeszit?

Amit hiányolok, azok a középiskolai fejlesztések. Az a sok kisgyerek, aki most még oviba jár és általános alsó tagozaton tanul, évek múlva a középiskolai jelentkezéshez ér, a szülők pedig bizonyára nyugodtabbak lennének, ha gyermekük a városban tudná folytatni középiskolai tanulmányait. Ami ezen a területen belül szintén megoldásra vár, az a felnőttképzés és a 2 év alatt megszerezhető érettségi lehetősége. Ha pedig már a lehetőségeknél tartunk, a helyi szórakozás fejlesztése is fontos lenne. Valahogy nincs egy olyan „igazi” központja a városnak, ahol le lehet ülni teázni, kávézni, kicsit beszélgetni a régi barátokkal vagy vacsorázni egy jót. A Duna part páratlanul gyönyörű, nagyon jó lenne, ha itt is lennének hangulatos kis kávézók és éttermek. Mindezt tovább gondolva, biztos vagyok benne, hogy magas színvonalú kulturális színházi programokra is komoly igény lenne. Gondoljon csak bele, hogy milyen remek lenne itt helyben, színház után elmenni vacsorázni, a finom ételhez elfogyasztani egy pohár bort és szép nyugodtan hazasétálni. Dunakeszi rendkívül jó adottságokkal rendelkező fejlődő agglomerációs város, sok remek lehetőséggel.

Köszönöm, hogy elmondhattam véleményem és felvetéseimet, kíváncsian várom polgármester úr válaszát.

[message_box title=”” color=”blue”]

Juhász Péter meglátásaival és kérdéseivel ismét Dunakeszi polgármesteréhez, Dióssi Csabához fordulok. Ahogy látjuk, az oktatás területén sok intézményi fejlesztés tapasztalható, új bölcsőde, óvoda és általános iskola szépül és épül. Sokunk igénye és kérdése a következő: lesz-e középiskolai fejlesztés a városban?

Köszönöm a felvetéseket, mind valós alapokon nyugvó és megoldásra váró feladat. Agglomerációs városként, a folyamatos kihívások miatt hosszú távú stratégiai gondolkodás szükséges, hogy megelőzzük a problémákat. Az elmúlt évek Dunakeszit érintő kimagasló népesedési mutatói előre vetítették számunkra az ugrásszerűen megnövekvő gyermeklétszámokat, ennek megfelelően megtettük a szükséges lépéseket. Elkezdődtek azok az állami támogatással létrejövő nagy beruházások, melyeknek köszönhetően az elmúlt évek intézményi fejlesztései megvalósulhattak. Idén szeptemberben átadásra kerül az új bölcsőde és elkezdődik egy új óvoda építse. Városunkban 6 általános iskola működik, így a szülőknek van lehetősége, hogy kiválasszák gyermekük számára legoptimálisabb képzési tematikát, iskolánként különböző témákra fektetnek hangsúlyt, ami lehetőséget nyújt a gyermekek tehetséggondozására is.

Jelenleg is az asztalomon vannak azok a fejlesztési tervek, amelyek fontosak és indokoltak. Az új középiskola egyre növekvő igényét jeleztük az Innovációs és Fejlesztési Minisztériumának, megkezdtük az előzetes tárgyalásokat, amik jelenleg is folyamatban vannak. Elkészült az új középiskolai koncepció, ami tartalmaz egy kéttannyelvű gimnáziumot 4 párhuzamos osztállyal és egy szakgimnáziumot 5 párhuzamos osztállyal, informatikai, gazdasági és műszaki területeken történő szakirányú képzésekkel. Megtettük a szükséges lépéseket ahhoz, hogy ténylegesen elinduljon és támogatásra találjon az új középiskolák megépülése Dunakeszin. Terveinket Miniszterelnök Úr támogatásra méltónak találta, nyár folyamán Magyarország kormánya elé kerül a koncepció megvalósulását támogató határozat.

Mit gondol a helyi vendéglátóhelyekről, valamint az igényes kulturális szórakozási lehetőségekről?

Péter ezen a területen is egy valós és megoldásra váró feladatról kérdezett. Több megkeresés érkezik hozzánk ez ügyben, a lakosság igényeire reagálva igyekszünk kidolgozni egy mindenkinek elfogadható, jó megoldást. A rendezvényeink nagyon magas látogatottsága, a Dunakeszi Teátrum teltházas előadásai, valamint városunk fiatal művészeinek támogatása is indokolja, hogy Művészetek Háza épüljön Dunakeszin. A beruházást állami segítséggel szeretnénk megépíteni és az előzetes tervek szerint az ötszintes épületben lenne egy 750 férőhelyes színház- és koncertterem, tánc- és kamaraterem, egy művészeti iskola, továbbá a Dunakeszi Teátrum is új otthont kaphatna. Biztosak vagyunk abban, hogy Dunakeszi lakosainak is egyre növekvő igénye van a helyben lévő magas színvonalú kulturális előadásokra és hisszük, hogy az új Művészetek Háza lehetne a Dunakanyar egyik legnagyobb és legmeghatározóbb kulturális intézménye.

Duna partunk további kiépítésével kapcsolatban folyamatosak a fejlesztések, az idei nyáron megalakul a strandőrség, továbbá megszokott és közkedvelt rendezvényeink mellett lesznek külön strandprogramok is, amik változatos lehetőségekkel és koncertekkel színesítik a nyári Duna parti estéket.

Ezek grandiózus tervek. Miben látja ezekre a biztosítékot?

Elsősorban önmagunkban, az elszántságunkban. Mindig is azt tartottuk szem előtt, hogy ez a város értünk, az itt lakókért épül. Másodsorban jó kapcsolatot ápolunk a kormányzattal, igényeink megalapozottak, felkészülten érkezünk egy-egy tárgyalásra, minden követ megmozgatunk a céljaink elérése érdekében.

[/message_box]