Folyamatos a jegyértékesítés a Dunakeszi Teátrum nyári programsorozatára. Ahogy arról korábban írtunk, Dunakeszire érkezik többek között A Pál utcai fiúk és az OMEGA-musical is. De megnézhetjük az igazán szórakoztató A feleség negyvennél kezdődik című előadást is, ezen felül pedig a gyerekekre is gondoltak. Mutatjuk a kínálatot.

Petneházy Balázs, a Dunakeszi Teátrum igazgatója elmondta, hogy a helyi önkormányzat és a Kulturális és Innovációs Minisztérium pozitív hozzáállásának és támogatásának köszönhető, hogy 2023-ban ismét megrendezik a programsorozatukat a Katonadombon. A kínálat összeállításánál igyekeztek minden korosztályra gondolni, a nézők többféle műfaj közül válogathatnak.

A gyerekekhez az örök kedvenc, Halász Judit érkezik. Nem lepődnénk meg, ha itt telt ház lenne, de most még vannak szabad helyek, ezeket ide kattintva tekintheti meg.

Gyöngyhajú lány balladája

A Bagossy Brothers Company-koncertnél és az OMEGA-musicalnél már jobban résen kell lenni, ugyanis a napokban gyorsan kezdtek fogyni a helyek ezekre az előadásokra.

Érkezik még a Pannon Várszínház előadásában A Pál utcai fiúk, aki pedig egy jót akar kacagni, az menjen el a Fórum Színház A feleség negyvennél kezdődik című előadására.

A Pál utcai fiúk

Használja ki, hogy helybe hozzák a szórakozást!

Előző cikkEzt látnia kell: elképesztő futással nyert Huller Dániel
Következő cikkMég 200 ember fog meghalni idén közúti balesetben, ha nem figyelünk