Játékos vetélkedők, hangszer- és táncbemutatók, kézműves foglalkozások, tánctanítás, kiállítás. Nem lehetett panasz a programkínálatra a Dunakeszi Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola udvarán szombaton délelőtt. Sokan jöttek el.

Az idén két egymás utáni napon tartják két kiemelkedő rendezvényüket, az összművészeti gálát és a családi napot – mondta el a Postnak Farkas Pál intézményvezető, a program főszervezője. Kihasználták az iskolaudvar adta lehetőségeket, jó sok résztvevőt tudtak végre fogadni a járványos évek után.

Míg pénteken a növendékek éves munkájának bemutatásán, a csoportos programokon volt a hangsúly, a tánc-, képző-, zene- és színművészetet tanuló diákok a szüleiknek tartottak bemutatót, addig szombaton a leendő növendékek jöttek a szülőkkel. Nekik igyekeztek kedvet csinálni ahhoz, hogy a Farkas Ferencben tanuljanak.

A beiratkozni készülő gyerekek és szüleik ismerkedhettek az épülettel, a tanárokkal, és a hangszersimogatóban a hangszerekkel is. Vetélkedőkön vehettek részt, betekintést nyerhettek az iskola munkájába. De szívesen láttak bárkit a városból.

“Sokan itt kapnak kedvet ahhoz, hogy hozzánk jöjjenek. Van, aki a kistestvérét hozza. Ő is elkezd nézelődni, és kitalálja, melyik hangszer tetszik neki” – meséli Farkas Pál. Az intézményvezető szerint a mai nap a tantestület összefogásáról is szólt, hisz a reggeli eső után mindenki lapátot, seprűt fogott, és 30 tanár fél óra alatt rendbe rakta az udvart a családi naphoz.

Galériánkban a pénteki rendezvényről, az összművészeti gáláról láthatnak képeket.

Előző cikkÉvről évre fogy a szemét Dunakeszin, ma is sokan dolgoztak ezért
Következő cikkHangversennyel ünnepeltek a Dunakeszi Koncertfúvósok (fotók)