A Szeretem Dunakeszit Egyesület első Családi KRESZ-napján már a megnyitó előtt sokan kipróbálták a pedálos gokartpályát, melyen a város nevezetes épületei adták a hátteret. A festett táblákon megtaláljuk a többi között a Városházát, az SZTK-t, és a VOKE-t.

A pálya 260 méter hosszú, 18 makettel – melyet a következő családi napokon újra használnak majd, sőt, talán bővítik is. A házigazdák az Animal Cannibals rap/hiphopcsapat tagjai, Ricsipí és Qka MC voltak. A megnyitó után elkezdődött a kilencállomásos vetélkedő, melyre a rendezők ötszáz éremmel készültek, és a kellemes időben várhatón nem sok maradt belőlük.

A feladatok nagyon változatosak voltak: táblafelismerő, rendőr kvíz, KRESZ-totó, traffipaxos futás. Az oklevél hátulján kellett a matricákat gyűjteni, és amint megvolt a kilenc, mindenki megkapta a kiérdemelt érmet. Szintén népszerű volt a kisvonat, mely a város nevezetességei között vitte körbe a gyerekeket és kísérőiket.

A színpadon bemutatkoztak a rendőrök, az egészségügyi dolgozók, a tűzoltók és a mentők is. Ingyenes programok kísérték a rendezvényt, mint például a gólyaláb show, a rendvédelmi bemutató és az arcfestés. A főszervező, Tasnádi István nagyon örült a sok érdeklődőnek, és mint elmondta: tradíciót szeretnének teremteni a rendezvényből.

Előző cikkMegnéztük a Nexon Dunakeszi Teniszklub jubileumi családi napját
Következő cikkÚjra döntőben a dunakeszi korfballosok