Már sok családi napot szerveztek, de ennek a mostaninak megvan az apropója: 30 évesek lettek.

“1992-ben vette át a család, édesapám és édesanyám a klubot a Dunakeszi Vasutastól. Akkor én még aktív versenyző voltam, de később én is csatlakoztam, mint edző, és most már sajnos, hogy apu már nincs közöttünk, mint elnök is” – mondta Bogyó Tamás, a klub elnöke.

“Délelőtt nyílt napot tartottunk, kora délután az itt sportolóknak házi versenyt szerveztünk. Délutánra meghívtunk olyan korábban itt játszó teniszezőket, akik már nem aktívak, vagy már elköltöztek, illetve egyéb okból eltávolodtak a klubtól. Velük összejövünk, eszünk a finom bográcsgulyásból, iszogatunk és beszélgetünk a régi szép időkről.”

A klubból vannak sportolók, akik később ismert versenyzők lettek: a volt profi teniszező Sávolt Attila, aki jelenleg a Tenisz Szövetség szakmai igazgatója, Kuti Kis Rita, aki ranglista 50-ben volt. Az itt játszó fiatalok közül Takács Bercel, a fiú 14-es korosztályban egyéniben és párosban is magyar bajnok – a 13., aki innen ilyen szintre jutott el. Jelen pillanatban 120 gyerekkel dolgoznak a különböző korosztályokban, és mellette körülbelül 150-200 klubtagjuk van, akik rendszeresen játszanak a pályáikon. A pálya lelkes látogatója Dióssi Csaba polgármester, aki van, hogy négyszer is eljön egy héten és ottjártunkkor is sportolt. Ahogy Tamás elmondta, még édesapjánál, Bogyó Lászlónál kezdett, ő szerettette meg vele a teniszt. Azóta pedig klubtag.

Bogyó Tamás elmondta, hogy 3 fedett pályájuk van és hét kinti, ezért a tél egy nehezebb időszak, a programokat nem tudják úgy futtatni, ahogy szeretnék. Remélik, hogy a várossal karöltve lehetőségük lesz, hogy egy vagy két fedett pályával bővülve egy nagyobb és színvonalasabb klubot tudjanak itt működtetni. 

A klub idén tervez két nagy nemzetközi versenyt május 16-22., illetve július 4-12. között. Az első egy 18 év alatti világranglista pontszerző verseny, a másik egy 12 év alatti Európa ranglista pontszerző verseny lesz.

“Augusztusban édesapámnak szervezek egy nagy emlékversenyt, valószínűleg a felnőtt magyar bajnokság előtti héten. A nőknek és a férfiaknak is másfél-másfél millió forintos pénzdíjjal szervezem a versenyt, melyen remélhetőleg a magyar tenisz krémje, java itt lesz – már csak azért is, mert mindenki jól ismerte aput” – mondta lapunknak a teniszklub vezetője.

Előző cikkTuzson Bence átvette mandátumát
Következő cikkCsaládi KRESZ-napot rendeztek a Kőrösiben