A koronavírus miatt átköltözött a Fő térre a VOKE-ból a „30 éve szabadon” című kiállítás. A művelődési házat ugyanis most nem lehet látogatni, szabadtéren azonban megnézhető a rendszerváltást bemutató tárlat.

A 30 éve szabadon tablókiállítás 5 nagyobb egységen keresztül, kronologikusan mutatja be, hogyan jutott el Magyarország a kommunista diktatúra elnyomásából a rendszerváltoztatásig. A tizenhárom tabló idézetekkel és fényképekkel jeleníti meg azt a rendszert, amely egészen az 1989–90-es összeomlásáig megfosztotta a magyarokat szabadságuktól.

Dióssi Csaba is támogatta a költözést. A Postnak egy 1989-es utazását elevenítette fel a polgármester. 19 évesen, 2 nappal a Nagy Imre temetés után, amelyen ő is részt vett, “bulitúrára” utaztak barátaival az NDK-ba. Ott még a klasszikus szocializmus működött. A boltba 20 perces sorállás után jutottak volna be hatan, de csak ketten mehettek be. Mindezt azért, mert egy kosárral csak 2 ember vásárolhatott, és ők csak egy helyet foglaltak el a sorban.

Később a lipcsei, amúgy nagyon olcsó vendéglőben is gondot okoztak. Az asztalhoz csak négyen ülhettek le, ez volt a rend, pedig hatan is elfértek volna. Az asztalösszetolás pedig nem volt elvtársias, így külön kajáltak és söröztek a 19 éves magyar fiúk, akik itthon akkor már a rendszerváltás katarzisában éltek.