Kisállattemetőn gondolkodnak Dunakeszin. Úgy tűnik, hogy ehhez már megvan a politikai szándék, helyszín és időpont azonban még nincs. Minderről a városi képviselő-testületnek kellene majd döntenie, ha egyáltalán a közgyűlés elé kerül egy ilyen javaslat.

Napirendre került egy esetleges kisállattemető kérdése a várost vezető kormánypárti képviselők frakcióülésén. Úgy tudjuk, hogy támogató döntés született a csoporton belül, így akár a képviselő-testület elé is kerülhet egy ilyen javaslat A Post beszélt a polgármesterrel, aki támogatná egy ilyen kegyeleti szolgáltatás engedélyezését Dunakeszin. Elképzelése szerint az amerikai katonai temetők mintájára alakíthatnák ki a temetőt. Magyarán a sírok sorban sorakoznának és egyen oszlopocskákra lehetne felerősíteni az elpusztult kedvenc nevét és fényképét.

Hol legyen?

Egy ilyen temető azonban helyigényes. Budapesten, a XXIII. kerületben létezik egy. Az 2 hektáros, amely kb. 2 focipályányi területnek felel meg. Ezt kellene megtalálni Dunakeszin is. Ebben a kérdésben azonban még bőven csak az ötletelésnél tartanak. Ha önnek van javaslata, akkor bátran írja meg Facebook-oldalunkon!

Több tízezer forint egy temetés

A kisállattemető piaci alapon működne, azaz fizetni kellene érte. A már említett budapesti temetőben jelenleg 15 és 40 ezer forintba kerül egy temetés, valamint 10 évre 28 ezer forint a sírhely. A kérdés már csak az, hogy van-e tényleges igény egy ilyen kegyeleti szolgáltatásra Dunakeszin. A város vezetése kíváncsi az emberek véleményére ebben a kérdésben is.