Múlt héten arról írtunk, hogy Dióssi Csaba polgármester megkérdezte a dunakeszi szülőktől: lenne-e igény egy városi gyermekfelügyeletre? Tegnap arról posztolt a polgármester, hogy nagy az érdeklődés, ezért a lehető leggyorsabban meg is teszik a szükséges lépéseket. Sőt, konkrét sarokpontokat is megfogalmazott a szolgáltatással, a megszervezésével kapcsolatban. A polgármester Szabóné Ónodi Valériát, a DÓHSZK igazgatóját bízta meg a feladattal, őt kérdeztük a részletekről.

Milyen szolgáltatást kell elképzelnünk?

Dunakeszin 4 bölcsőde működik, szeptember pedig tovább emelkedik a férőhelyek száma, hiszen az önkormányzat további 4 csoporttal bővíti a Napsugár Bölcsődét. Csak, hogy érzékelni lehessen:

2010-ben 132 volt, 2023 szeptemberétől pedig 366 férőhely lesz a városban.

Azonban beszélgetve polgármester úrral arra jutottunk, hogy valószínűleg lenne igény egy olyan szolgáltatásra is, amit a három év alatti gyermekek számára időszakosan, akár 1-2 órára is igénybe tudnának venni a szülők. Például egy ügyintézés idejére.

Miben hasonlít és miben más, mint a bölcsőde?

Amiben hasonlít, azok a szakmai, minőségi szempontok. Ugyanúgy szakképzett kisgyermeknevelők lesznek a gyermekekkel, az étkezés igénylését is lehetővé tesszük. Amiben viszont különbözik a bölcsődétől, hogy nem kell beiratkozni, nem kell a szülőknek igazolást hozniuk.

Mindegy, hogy a szülőknek havi 1-2 órára, vagy hetente 6 órára van szükségük, igényeik szerint kérhetik a szolgáltatást.

Fizetős lesz?

A bölcsődék esetében is kérhetnek az önkormányzatok gondozási térítési díjat, de Dunakeszi Város Önkormányzata ezt évek óta 0 forintban állapítja meg – ezzel is segítve a családokat. A gyermekfelügyelet esetében egy minimális, önköltségi árat fogunk megállapítani, ezt a részletek kidolgozása után tudjuk konkretizálni, de az biztos, hogy jóval kevesebb lesz, mint például egy bébiszitter óradíja.

Komplex szolgáltatást terveznek

A polgármester közösségi oldalán olvasható, hogy a kidolgozásnál komoly szempontok figyelembevételét kérte.

Igen. Polgármester úrral az igényfelmérés után egyeztettünk, és megfogalmaztuk azokat a szakmai szempontokat, amiknek itt is érvényesülni kell.

Például?

Például – ahogy említettem – szakképzett kisgyermeknevelők lesznek a gyermekekkel. Emellett célunk, hogy ugyanolyan fejlesztőeszközöket, játékokat, programokat biztosítsunk itt is, mint a bölcsődéinkben. Kifejezett kérése volt, hogy legyen étkezés és akár egésznapos idősáv is kérhető legyen.

Dióssi Csaba polgármester és Szabóné Ónodi Valéria, a DÓHSZK igazgatója

Újdonságnak számít a gyermekfelügyelet Dunakeszin?

Ez a típusú igen. Volt már korábban, 10 évvel ezelőtt egy gyermekfelügyeleti szolgáltatás, de az közel sem volt ilyen komplex, mint amilyet most tervezünk. Azt elsősorban egy kényszer hozta létre. Az akkor rendelkezésre álló óvodai férőhelyekről sok esetben kiszorultak azok a gyerekek, akik még nem voltak óvodakötelesek (ebben az időben még 5 éves kortól volt kötelező az óvodai nevelésben való részvétel), és a bölcsődei férőhelyek száma is sokkal szűkösebb volt. Az önkormányzat próbált valamilyen részlegest megoldást találni a szülőknek. A gyerekek itt 2-5 éves korig vehették igénybe a szolgáltatást, maximum napi 4 órára, és étkezés nem volt igényelhető. Azt pedig nyilván nem kell magyaráznom, hogy mekkora különbség van egy 2 éves és egy 4-5 éves gyerek szükséglete, igénye, napirendje között. Ennek a rendkívüli szakmai kihívásnak nyilvánvalóan nem lehetett teljes mértékig megfelelni.

Miben más a mostani helyzet?

Mostanra a meglévő intézmények bővítésével, újak építésével biztosítani tudunk elegendő óvodai férőhelyet. Mindezt annak ellenére tudjuk megoldani, hogy az óvodakötelezettség életkora 5-ről 3 éves korra módosult. A bölcsődei férőhelyeket pedig, ahogy az előbb is említettem, majdnem háromszorosára növelte a város. Emiatt nyílt lehetőségünk arra, hogy a gyermekfelügyelet ilyen színvonalú szolgáltatását biztosítani tudjuk.

Már nem kell sokat várni

Mikor és hol indulhat el a szolgáltatás?

Polgármester úr azt kérte, 2023 szeptemberétől álljunk készen a gyermekek fogadására, a helyszín pedig várhatóan a Százszorszép Bölcsőde (Fóti út 2.) lesz.

Terveink szerint júliusban sikerül kidolgoznunk a részleteket, augusztusban pedig már be is tudunk számolni minden lényeges információról.

Előző cikkEgy Bajtárs utcai ingatlant is árul az önkormányzat
Következő cikkFérőhely van elég, a minőség a következő szint Dunakeszin