Konkoly-Thege György mindegyik Szigeten részt vett eddig, 2005 óta fotózza is a fesztivált. Ezekből a felvételekből már nagyon sok helyen nyílt kiállítása, így többek közt Stuttgartban, Szófiában, Delhiben és Luxemburgban. A héten a ljubljanai Liszt Ferenc Intézetben nyílik meg a következő Sziget Fesztivált bemutató tárlata.

Konkoly-Thege György a kiállításról így mesélt: “Közgazdasági egyetemet végeztem, de csak pár évet dolgoztam a szakmámban, később évekig jó részt Ázsiában éltem. Mikor az a munkám véget ért, akkor kezdtem a képeimből élni. 2008-ig, a gazdasági válságig nagyon sok helyen jelentek meg a képeim, azóta főleg online oldalaknak fotózok.”

Konkoly-Thege György a fél világot bejárta, és az ott látottakat kiállításain igyekszik bemutatni

Sokat utazik, bejárta a Föld egy jelentős hányadát. Minden érdekli, a látottakat igyekszik is bemutatni. Erre mostanában a közösségi médiában és a kiállításokon van lehetősége. Nagyon sok helyen voltak már láthatóak a képei Magyarországon, és ha jó számoljuk, Szlovénia a 17. ország, ahol kiállít.

2005 óta örökíti meg a Sziget legjobb pillanatait

“Az első fesztiválon, amit akkor Diákszigetnek neveztek, 43 ezren voltak, a tavalyin, a két év szünet után újra megrendezett 28. fesztiválon 452 ezren. Ez a húsz év nem csak a nézőszámban jelentett nagyon nagy változást – a kicsi városi fesztiválból egy díjnyertes megarendezvény lett. A méretek miatt természetesen veszített a kezdeti bájából, de a sokszínű és világszínvonalú zenei program, a folyamatosan javuló körülmények, az egyre színesebb installációk és kísérőprogramok mind biztosítják, hogy a fiatal generáció naptárában biztos helye legyen az augusztusi budapesti napoknak. A vendégek jó része Európából jön, de a fellépők és a résztvevők a világ minden országát képviselik” – meséli Gyuri.

Néhány ízelítő a kiállítás képeiből:

Előző cikkMenthetetlen volt a Duna-parti fa, amit korábban megrongáltak
Következő cikkVigyázz, kész, Mozdulj, Dunakeszi!