Mint ismert, a Duna-part északi szakaszán valaki március elején több vízparti fába is mélyen belevágott. Ez amellett, hogy minősíthetetlen barbárság, több tízmillió forintnyi károkozás is. Rendőrségi feljelentés is született az ügyben. A fa sajnos menthetetlen vált e kegyetlen beavatkozás miatt, az illetékes szakemberek ki is vágták, azóta is ott hever a mederben. Utánajártunk, miért.

A terület a nagyvízi meder része, állami tulajdonban van. Kezelője a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság. Az illetékeseket még akkor értesítette az önkormányzat, a helyszíni szemlék meg is történtek, szakvélemény készült. Tóth Eszter főkertész korábbi nyilatkozatában ismertette, hogy a fák életfolyamataiban a szállítószövetek átvágásával visszafordíthatatlan károkat okozott a rongálás. Az illetékes vízügyi igazgatóság szakemberei úgy ítélték meg, hogy a biztonság miatt szükségessé vált a fák kivágása. Az igazgatóság munkatársai a rendőrség tájékoztatása mellett ezt meg is tették a napokban.

Korábban ismeretlen személy rongálta meg a Duna-parti fákat, amelyek, a szakemberek szerint, menthetetlenek voltak

A mederben elfekvő fa látványa felkavarta a lakosságot. Tóth Eszter főkertészt kerestük meg, és kérdeztük meg arról, szakszerűen járt-e el a vízügyi hatóság?

A Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság szakszerűen járt el, hiszen élet- és vagyonbiztonságot szem előtt tartva döntött. A tájékoztatásuk szerint a fa a parton marad, a Natura 2000-es ártéri terület kezelési elvei szerint nem szállítják el. A természetes partkezelés része, hogy a kidőlt fára, mint élőhely tekintünk, hiszen táplálékot és menedéket ad egyes fajoknak –madaraknak, rovaroknak.

Előző cikkKutyakiválasztási napot tart a rendőrség Dunakeszin
Következő cikkA Sziget Fesztiválról nyílik kiállítása egyik fotósunknak Szlovéniában