Dunakeszin megszokott, hogy ha csak nem szakad az eső, akkor a rendezvényekre rengetegen jönnek el, ez ma sem volt másként, hiszen az időjárás is klasszikus májusi napot tartogatott a dunakesziek számára. Kalap Jakab gyerekkoncertjével kezdtek, Caramellel zártak idén a szervezők, napközben pedig a helyi fellépőké és a vidámparké volt a főszerep, a sztár pedig Zokni kutyus volt. Mutatjuk a legjobb pillanatokat.

Gyakorlatilag a nyitás pillanatában már százak voltak a területen, Kalap Jakab koncertjére pedig kétezren voltak kíváncsiak. A műsor alatt a családok együtt énekeltek, buliztak a népszerű gyermekzenekar számaira.

Az alaphangulatot azonban a Dunakeszi Koncertfúvósok adták meg, akik a hagyományoknak megfelelően kora reggeltől zenés ébresztővel keltették a dunakeszieket városszerte.

A Dunakeszi Koncertfúvósok regel 7 órától fújták városszerte a zenés ébresztőt Kép forrása: Dunakeszi Koncertfúvósok Facebook

A vidámparkban most is voltak olyan pörgő, forgó “játékok”, amihez azért kellett kurázsi. Itt futottunk össze Dióssi Csaba polgármesterrel, aki elmondta, ezt nem lehetett kihagyni, így a gyerekeivel együtt próbálta ki a nem mindennapi élményt.

Majális

Ki vállalta be? 🙋🙋🏻‍♀️

Közzétette: Dunakeszi Post – 2024. május 1., szerda

Kérdésünkre elmondta, hogy nagyszerű látni, ahogy a szülők, nagyszülők a gyerekeikkel együtt egy napra félretették a mindennapokat, a határidőket, a házimunkát, és önfeledten szórakoznak a Katonadombon.

Dióssi Csaba családjával élvezte a majális forgatagát, a képen unokájával látható

Bár a Dunakeszi Programiroda kifejezetten kérte, hogy választási kampány ide vagy oda, ne hozzák ide a pártok a politikát, hagyják meg a rendezvényt családi napnak, ez láthatóan kevéssé sikerült. Többen is standdal települtek ki, hogy aláírásokat gyűjtsenek. Láttunk LMP-s, Megyei Jogú Városért, sőt, gödi aláírásgyűjtőket is.

Többen aláírást gyűjtöttek a rendezvényen

A helyszínen több családot is megkérdeztünk, de mindenki azt jelezte, hogy szerintük ez nem helyénvaló, “nem való ez ide”.

Mit gondol arról, hogy néhány jelölt aláírásgyűjtésre használta fel a rendezvényt?

Több mint 500 Zokni kutyus talált gazdára

Mivel a majálison minket sem a politika érdekelt, térjünk is vissza az eseményhez. Most is népszerű volt a ládavasút, az arcfestés és a kézműves foglalkozások, de Zokni mindent vitt. Kevesen vannak, akik nem tudják, ki Zokni, a kutyus, de nekik röviden elmondjuk, hogy a gyerekek hónapokon keresztül gyűjthették a Gyűjtsd össze Dunakeszit! albumukba a matricákat, és aki ma bemutatta a betelt füzetet – amelynek főszereplője volt ez a kutyus – egy plüss Zokni kutyát kapott ajándékba.

Zokni, a dunakeszi kutya, amit az összegyűjtöt matricákért cserébe kaptak a gyerekek

Ráadásul a szerencsések a sorsoláson további értékes ajándékokat nyerhettek. Aki nem tudott eljönni, annak május 15-ig van lehetősége bemutatni az albumot, erről ide kattintva találnak részleteket.

Közösségformáló ereje lett az albumnak

Egyébként az utóbbi hetekben igazi közösségformáló ereje lett az albumnak, szülők és gyerekek lázasan cserélgettek az ovikban, az iskolákban és az erre a célra létrehozott Facebook-csoportban is. Ildi, az egyik anyuka elmondta, hogy nagyon köszöni ezt az ötletet. “Sok kedves ismeretségre tettünk szert, a gyerekeink mindig alig várták az újabb gyűjtési lehetőségeket, igazi családi kaland volt ez nekünk, a plüsskutya pedig igazán remek ajándék, nagyon aranyos” – nyilatkozta a Postnak.

Nagyszerű produkciók a színpadon

Látványos színpadi előadásokat láthattak a nézők. Kicsiktől a nyugdíjas korosztályig mindenki megmutatta, mire képes.

A helyi egyesületek is bemutatkoztak a rendezvényen

Bemutatkozott a Maminbaba, a Spartan Dance SE, a Kreadance, a Kőrösi iskola néptáncosai, a Tornádó Hungary TSE, az Et Vie Danse táncegyüttes és a 4M Dance Hungary.

Bemutatót tartottak a Német Nemzetiségi Néptánccsoport táncosai, a REDIT Örömtánc Klub és a VSD Cheerleaders szakosztálya is.

Az estét pedig Caramel zárta.

Nézzék meg képes összeállításunkat a legjobb pillanatokról.

Előző cikkElképesztő hangulat a dunakeszi majálison
Következő cikkA Családbarát Települések Expo kiemelt vendége volt Dunakeszi