A Magyar Posta az energiafelhasználás érdemi csökkentése érdekében arról döntött, hogy ideiglenesen szünetelteti 366 posta működését (210 településen). Ezen a listán található a Dunakeszi 3. sz. posta is. A sokak által csak kispostaként emlegetett hely a Szent István utában található a Szent Mihály-templommal szemben.

A Magyar Posta közleménye szerint “azokon a településeken, ahol több szolgáltatóhely működik (101 település), ott a fennmaradó szolgáltatóhelyek megemelt kapacitással, több ügyfélkiszolgáló pulttal fogadják az ügyfeleket, míg azokon a településeken, ahol nincs másik nyitvatartó posta (109 település), a szolgáltatások a máshol már jól bevált mobilposta segítségével lesznek elérhetők. Társaságunk hangsúlyozza, hogy az intézkedéssel érintett mintegy 740 dolgozó nem veszti el munkáját, mindegyük más postahelyekre kerül átirányításra. A változás nem érinti a postai küldemények házhoz kézbesítését sem.”

A teljes lista minden információval itt található.

Előző cikkMit gondol az óraátállításról? – Szavazzon
Következő cikkFénylik, mint Salamon töke – nem is annyira idegen a magyaroktól a tökfaragás