A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) idén is megrendezte a Magyar Diáksport Napját, amely tavaly több mint ezerötszáz iskolát és több mint háromszázezer gyereket mozgatott meg országszerte. A központi, kiemelt hazai esemény idei helyszíne nem más, mint a frissen átadott Dunakeszi Diáknegyed. Az Európai és egyben Magyar Diáksport Napja ebben az évben szeptember 27-én került megrendezésre.

A megnyitó ünnepségen részt vett Gulyás Michelle, olimpiai bajnok öttusázó, Schmitt Pál, a Magyar Diáksport Napja fővédnöke, Balatoni Katalin, köznevelési helyettes államtitkár, Belügyminisztérium, Gyurta Dániel, főosztályvezető, Külgazdasági és Külügyminisztérium, Sipos Dávid, Dunakeszi alpolgármestere és Balogh Gábor, MDSZ-elnök.

A 10 éve nemzetközivé bővülő esemény Európai Diáksport Napja (ESSD) néven tavaly Európában már 41 országban több mint 2,6 millió résztvevővel valósult meg, ezt a számot idén sikerült felülmúlni. A magyar iskolák fele, így félmillió gyerek, valamint 43 ország 3 millió diákja csatlakozott az idei kezdeményezéshez. A mozgás örömének és fontosságának megünneplésére minden szeptember utolsó péntekén legalább 120 perces mozgásra invitálják az iskolásokat. Emellett az Európai Diáksport Napja minden évben egy-egy fókusztémára hívja fel a figyelmet, eszköztárral, praktikus ötletekkel segíti az iskolákat, a pedagógusokat és a tanulókat. Az idei fókusztéma a „Mozgás általi tanulás”.

A sport mindenre megtanít

Schmitt Pál, az esemény fővédnöke elmondta, hogy apaként és nagyapaként fontosnak tartja a sportot, mert nevel. “Mert megtanuljátok, hogy

van győzelem és van vereség, de a kézfogás utána soha nem maradhat el.

Schmitt Pál, az eseménye fővédnöke, kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó, sportdiplomata, diplomata, közgazdász, politikus, 1983 és 2010 között a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, majd elnöke, 1995 és 1999 között a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alelnöke

A sporton keresztül barátokra tesztek szert, a sporton keresztül magatokat is kipróbáljátok. Választ kaptok arra a kérdésre: vajon ezt még meg tudom-e csinálni? A sport tehát mindenre megtanít.”

Sipos Dávid alpolgármester és Balatoni Katalin is beállt a közös táncba

Balatoni Katalin, köznevelési helyettes államtitkár, néptáncpedagógus ezúttal sportos szerelésben érkezett, hiszen ő maga is beállt a közös sportolásba.

Balogh Gábor, az MDSZ elnöke kiemelte, hogy nagy öröm számára, hogy itt lehet Dunakeszin. “Az evolúció egyik kulcsa a sport, hiszen a testet, a szellemet és a lelket is fejleszti. Én is minden sport- és üzleti sikeremet a sportnak köszönhetem. Katartikus élmény volt számomra Michelle aranyérme, mert az elmúlt 24 évben rémálmaim voltak az olimpiai ezüstérmem miatt, de amikor átélhettük Michelle győzelmét, az egy életre szóló élményt jelentett számomra.” Gulyás Michelle viszont elárulta, hogy ha Balogh Gábor nem tartja benne a lelket, el sem indult volna az olimpián, így ez a győzelem neki is köszönhető. Ettől szép a sport.

Balogh Gábor, az MDSZ elnöke

Gyurta Dániel olimpiai bajnok elmondta, hogy a korábbi évei minden nap arról szóltak, hogy tizedeket, századokat faragjon le a medencében, most mint sportdiplomata, már más teljesítményre van szükség. “Kedves diákok! Ha csak sportoltok napi 1 órát, az nagyon sokat tesz hozzá majd az életetekhez. Most már abban mérem a teljesítményem, hogy minél több gyerekkel és fiatallal megszerettessük a mozgást.”

Gyurta Dániel olimpiai, háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok magyar úszó

Gulyás Michelle interjút adott a Postnak

Gulyás Michelle is üzent a diákoknak. “Az öttusa nem szokott ekkora figyelmet kapni, de ezzel az eredménnyel, amit sikerült elérnem, óriási reflektorfényt kapott a sportág. Többen is kedvet kaptak ahhoz, hogy ezt a változatos sportágat válasszák.”

Gulyás Michelle olimpiai bajnok magyar öttusázó

“11 évesen kezdtem az öttusát, Guzi Blanka 15 évesen kezdte és olimpiai 4. lett, így azt mondom, sosem késő. De maga az öttusa is jó alapot tud adni más sportághoz is. Az első, amit megtanulunk, az mindenképpen a futás, ami az állóképességet adja meg. Nehezen motiválom magam hidegben felkelni reggel 6 órakor és lemenni úszni, de mindig a célokra kell fókuszálni, és sokat tudnak segíteni a barátok és persze a család.”

“Több szülő is odajött hozzám, hogy az egész családnak nagyon tetszett a hozzáállásom, a versenyzésem, és milyen kezdést ajánlok a sportág elkezdéséhez. A laser run, a futás és a lövészet kombinációja már sok sportágválasztó része, itt szoktam én is népszerűsíteni ezt a sportot. Ilyenkor az a tapasztalatom, hogy sok gyereknek sikerül felkelteni az érdeklődését, tanácsokat és tippeket kérnek” – meséli Michelle sugárzó mosollyal.

Azt is megtudtuk, hogy az olimpiai aranyérmes először szertornázott, de úgy érezte, hogy a pontozás túlságosan szubjektív, így a teljesítmény nem mindig mutatkozik meg az eredményekben. “Az öcsém ekkor már öttusázott az KSI-ben, és meggyőzött, hogy kezdjem el én is” – árulta el a Postnak Michelle.

Dunakeszi, a sportok városa

Sipos Dávid, Dunakeszi alpolgármestere a Postnak úgy nyilatkozott, hogy rettenetesen büszkék arra, hogy a tizedik Magyar Diáksport Napjának a Dunakeszi Diáknegyed adhatott otthont, ahol minden feltétel adott a mindennapos testneveléshez és a profi sportrendezvényekhez egyaránt.

“Országos szinten is kiemelkedő beruházás valósult meg a diáknegyed felépítésével. Már az építkezés során bejárást tartottam a Magyar Diáksport Szövetség vezetőivel, akik már akkor jelezték, hogy nagy fantáziát látnak a létesítményben – országos szinten is. Egymásnak adják a kilincset a megkeresések. A következő hétvégén egy országos laser run-versenynek adunk majd otthont, mi pedig büszkén vállaljuk a házigazda szerepét.

Ugyanakkor számunkra a legfontosabb, hogy a dunakeszi gyerekekre fókuszáljunk, ezért az egyik legnagyobb eredményünknek azt tartom, hogy a VSD 24 szakosztályában már több mint 3000 sportoló mozog napi szinten. Nem véletlenül emlegetik úgy Dunakeszit, mint a sportok városa”

– zárta nyilatkozatát az alpolgármester.

A közös bemelegítés egy közös tánc volt, amit már élőben közvetítettek a Dunakeszi Diáknegyedből.

Előző cikkGyilkosság és haltolvajok Alagon
Következő cikkÁsványrajongók, figyelem! Jön a 17. Lelkes Ásványbörze